A legjobb házi gyógymódok hányingerre

A hányinger és az émelygés sok betegség kísérő tünete, ráadásul rendkívül kellemetlen. Szerencsére léteznek olyan házi módszerek, amelyekkel hatásosan enyhíthetjük a panaszt.

Ha úgy érezzük, hogy hánynunk kell , ne próbáljuk visszatartani, hiszen megkönnyebbülhetünk és jobban fogjuk érezni magunkat. Utána apránként vegyünk magunkhoz valamilyen folyadékot, főként vizet vagy ízesítetlen gyógyteát, továbbá az étkezéssel is legyünk óvatosak és mértéktartóak. A legjobb, ha pár órán át inkább koplalunk, és nem eszünk, csak legfeljebb néhány szem kekszet.

Mindemellett a hányinger enyhítésére az alábbi módszereket lehet érdemes kipróbálni.

Vegyünk mély lélegzeteket!

A lassú, mély légzés kutatások szerint segíthet enyhíteni az émelygést. A szánkon keresztül szívjuk be a levegőt, majd fújjuk ki, és ismételjük legalább három-öt alkalommal. Ez a technika a tengeribetegség tüneteit is segíthet enyhíteni.

A hányinger okozta kellemetlenségek ellen egyszerű praktikákkal is felvehetjük a küzdelmet
A hányinger okozta kellemetlenségek ellen egyszerű praktikákkal is felvehetjük a küzdelmet

Fogyasszunk gyömbért!

A gyömbér egy kutatás szerint 40 százalékkal segíthet enyhíteni a kemoterápia után fellépő émelygés erősségét. Ugyanez igaz a tengeribetegségre is. Ihatunk gyömbérteát, de kapszula formájában is beszedhetjük. Ilyen kapszulákat érdemes magunkkal vinni akkor is, ha hosszabb autó-, repülő- vagy hajóútra készülünk.

Akupresszúra

Az akupresszúra különböző energiapontok nyomkodásán alapuló, ősi kínai eredetű gyógymód. Részletek itt.

Csuklónk belső oldalán található egy akupresszúrás pont, amelynek stimulálásával csökkenthető a hányinger. Három középső ujjunkat helyezzük a csukló belső oldalára - a pont a mutatóujjunk vonalában található, éppen a csuklónk közepén. Az émelygés enyhítéséhez masszírozzuk ezt a pontot közepesen erősen körülbelül három-öt percig folyamatosan.

Édesköménymag és -olaj

Nyugtatja az emésztőrendszert, így hányinger kúrálására is alkalmas lehet. Ihatunk édesköményteát, de kapszula formájában is szedhetjük. Gyömbérkapszulával kombinálva szinte mindenkinél elérhető a kívánt hatás.

Forrás: care2.com

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton egy-egy zivatar is lehet. A nyugatias szelet élénk széllökések kísérhetik. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra