Az ugató betegség

A krupp a gyerekeket érintő vírusos megbetegedés, amely rohamszerűen kialakuló nehézlégzést okoz. A légutak beszűkülése miatt akár életveszélyes állapot is kialakulhat, ha a mentők kiérkezéséig nem végzünk el néhány alapvető ellátást.

A krupp

A krupp olyan vírusok által okozott légúti betegség, amely jellemzően hat hónapos és öt éves kor között jelentkezik. Azért ez az érintett korosztály, mert a kialakuló nyálkahártya-duzzanat ezen életkornak megfelelő légút keresztmetszetet képes olyan fokon elzárni, amely a roham kialakulásához vezet. Kruppos roham akár tizennégy éves korig is megfigyelhető (bár felnőtt esetekről is számoltak már be), de az előbbi okok miatt a tünetek általában lényegesen enyhébb lefolyásúak. A tünetek hideg időjárás idején, a meghűléses betegségek szezonjában jelentkeznek leginkább. Az érzékenység kialakulásának bizonyítottan kedvez az erős légszennyezettség.

A kruppos roham tünetei

A kruppos fulladást megelőzhetik hurutos, megfázásos tünetek, de általában minden előjel nélkül jelentkezik. A kialakuló tünetek élettani magyarázata a légutak beszűkülésére vezethető vissza. Általános tünetei a következők:

  • (az asztmával ellentétben) inkább a belégzés nehezített;
  • száraz, hangos, időnként sípoló belégzés;
  • száraz, ugató köhögés, mely jellegében hallhatóan eltér a szokványos hurutos köhögéstől;
  • sírás, nyugtalanság, öklendezés, hányás;
  • sápadtság;
  • oxigénhiány jelei (cianózis);
  • kapkodó légzés;
  • a fokozott légzőmunka miatt a bordaközök, mellkas alatti területek belégzéskor behúzódnak;
  • szapora pulzus (súlyos, életveszélyes állapot esetén lassuló);
  • a roham általában éjszaka jelentkezik;
  • a roham néhány napig megismétlődhet;

Gyors és hatékony segítség

A kruppos roham felismerése a fenti tünetek alapján laikusok számára is viszonylag egyszerű. Minél kisebb a gyermek annál sürgetőbb a hatékony beavatkozás:

  • különösen első roham esetén elengedhetetlen a mentők értesítése;
  • a gyermeket gondosan betakarva vigyük hideg, párás helyre – éjszaka a szabadba vagy nyissuk ki a hűtőszekrény ajtaját és álljunk elé, de a hideg párásító készülék is segíthet;
  • nyugtassuk meg a gyereket, az erőlködés, az izgalom, a sírás fokozza a rohamot;
  • adhatunk néhány korty hideg vizet, ha a roham a szabad nyelést nem akadályozza;

Amit NE tegyünk:

  • TILOS és veszélyes asztmás rohamoldók adagolása;
  • NEM segít a meleg pára, hanem, súlyosbítja a rohamot;
  • rohamok előtt, között, után NEM indokolt antibiotikumok adása;
  • megelőzésre csak a hideg párásítók alkalmasak, NEM ajánlott a gyermekszoba meleg párásítása és illóolajok használata.

Mit tesznek a kiérkező mentők?

A betegek ellátása számtalan körülménytől függ. Az alábbi tennivalók csak nagy általánosságban igazak, ezektől jelentős mértékben eltérő ellátás is indokolt lehet:

5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről

A helyszíni ellátás fontos eleme a beteg és környezete megfelelő kikérdezése a panaszokat illetően. Pl. milyen jellegű a panasz, mikor kezdődött, jellege, változott-e, volt-e hasonló korábban, van-e valamilyen ismert betegsége a betegnek, szed-e gyógyszert stb. A vizsgálat része az általános fizikális (küllem, tüdők meghallgatása stb.) és eszközös vizsgálat (vérnyomás, pulzus, vér oxigén telítettség, vércukor).

A krupp általában kórházi kezelést indokol, tekintettel arra, hogy súlyos szövődménye, akár légzési elégtelenség is kialakulhat.

A helyszíni terápiája részét képezi az oxigén inhaláció, gyógyszer porlasztásos bejuttatása. Egyre ritkábban kerül sor injekciós gyógyszeradásra.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: +0 °C

Az ország nagyobb részén borult, párás idő várható. Szitálás, esetleg gyenge eső előfordulhat. A légmozgás döntően gyenge vagy mérsékelt marad. Késő este is döntően 0 és +5 fok közötti értéket mérhetünk. Ami az orvosmeteorológiai helyzetet illeti, jelentős fronthatás nem valószínű.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra