A tanulmányok szerzői 700 közvetett forrás - például a fák évgyűrűinek, illetve a korallok és a tavak üledékrétegeinek elemzése - révén rekonstruálták az elmúlt két évezred éghajlati eseményeit. Megállapították, hogy azok egyike sem volt globális kiterjedésű. A 14. századtól a 19. századig tartó viszonylag hűvös időszak, az úgynevezett kis jégkorszak például a 15. században a Csendes-óceán térségében, míg a 17. században már Európában volt a legerősebb.
Nagyobb a baj, mint hittük
A kutatók szerint az általuk felvázolt hosszú távú hőmérsékletváltozások egyike sem terjedt ki egy adott időben a bolygó felénél nagyobb területre. A 950-től 1250-ig tartó középkori meleg időszakban például a Föld felszínének mindössze 40 százalékán emelkedett meg jelentősen a hőmérséklet. A mostani felmelegedés ezzel szemben a bolygó döntő részét érinti.
"Megállapítottuk, hogy az elmúlt két évezred legforróbb periódusa a 20. században volt a bolygó több mint 98 százalékát érintve. Ez erős bizonyíték arra, hogy az ember okozta globális felmelegedés nem csupán az abszolút hőmérséklet tekintetében, hanem térbeli kiterjedésében is példa nélkülinek számít az elmúlt kétezer évben" - hangsúlyozzák a kutatók.
A szakértők szerint az iparosodást megelőzően a vulkánok voltak a legnagyobb hatással az éghajlatra, a napsugárzás változásai azonban a jelek szerint nem befolyásolták a globális átlaghőmérsékletet. A jelenlegi éghajlatváltozás azonban jelentősen túlmutat a környezet természetes változékonyságán. A műszeres vizsgálatok adatai és a kutatók eredményei azt mutatják, hogy a közelmúltbeli melegedés üteme egyértelműen meghaladja a természetes melegedés ütemét. A szakemberek ugyan nem vizsgálták külön, hogy valóban az ember felelős-e a jelenlegi klímaváltozásért, de az eredményeik egyértelműen ezt támasztják alá.
Anafilaxia: te felismernéd a tüneteit?
A mostani tanulmányok nyomán a klímaváltozás tagadóinak fel kellene végre hagyniuk annak a hajtogatásával, hogy a jelenlegi globális felmelegedés egy természetes éghajlati körforgás része - emeli ki Mark Maslin kutató.
Legjobban: