Így előzhetjük meg a fulladást

Hiába a sok figyelmeztetés, sajnos minden évben vízbe fulladnak gyerekek, pedig a tragédia néhány egyszerű lépéssel szinte minden esetben megelőzhető.

Fontos, hogy a négy éves kor alatti gyerekeket még egyetlen pillanatra se hagyják magukra a fürdőkádban, kerti medencében és minél korábban, lehetőleg már óvodás korban tanítsák meg őket úszni. Fulladás pici gyerekeknél apró tárgyaktól, ételtől is bekövetkezhet, azonban ezt is meg lehet előzni dr. Krivácsy Péter, a Semmelweis Egyetem I. Sz. Gyermekgyógyászati Klinika Sürgősségi Betegambulanciájának főorvosa szerint.

A vízbefulladás leggyakrabban az öt év alatti gyermekeknél fordul elő, őket ugyanis számos olyan veszélyforrás fenyegeti, amik szinte minden háztartásban megtalálhatók. Fontos a biztonságos otthon kialakítása, amihez a folyamatos felügyelet is hozzátartozik, a legtöbb otthoni fulladásos gyerekbalesetet ugyanis akkor következik be, amikor a szülő csak egy pillanatra nem figyel. Egyszerű szabály, hogy a csecsemőt egyéves koráig fürdetéskor maximum olyan mélységű vízbe tegyék, amiből fekvő helyzetben is kiér a száj- és orrnyílása, négyéves koráig se hagyják felügyelet nélkül a fürdőkádban, gyerekmedencében pedig mindig legyen rajta karúszó vagy úszógumi. Vízibiciklin, csónakon hatéves korig (ha nem tud úszni, később is) mindig adjanak mentőmellényt a gyerekre, aki csak felnőtt felügyelettel fürdőzzön – javasolja a főorvos.

Fulladásos gyerekbaleset otthon is történhet, ne hagyjuk egyedül a gyermeket fürdés közben

A kamaszokat az uszodában, strandon, de leginkább a természetes vizekben érheti baleset. Fontos, hogy akinek ilyen korú gyermeke van, világosítsa fel: csak abban az esetben vállalkozzon csónakázásra, vízibiciklizésre, ha biztos úszó, ellenkező esetben viseljen mentőmellényt és semmi esetre se fogyasszon alkoholt, mielőtt a vízbe menne. Illetve fontos, hogy csak a fürdésre kijelölt vizekben szabad fürdőzni, úszni – teszi hozzá a főorvos.

Ha mégis elmerülne, a gyereket azonnal ki kell húzni a vízből, és ha nem, vagy nem jól lélegzik, nem reagál az ingerekre, tehát nincs eszméleténél , meg kell kezdeni az újraélesztést.

A három év alattiaknál apró tárgyak félrenyelése okozhat tragédiát, a szakember szerint azonban legtöbbször ez is megelőzhető. A játékokon egyrészt feltüntetik, hogy hány éves kortól ajánlott, de amúgy is lehetőleg csak olyasmit adjanak a piciknek, ami nem fér be a szájukba . Az ételt kicsi darabokban kapják, és semmiképp ne adjanak nekik apró magvakat, mert könnyedén megakadhatnak a torkukon. Emellett tanítsák meg a gyermekeket arra, hogy evés közben ne játsszanak, játék közben pedig ne egyenek.

Így nyújtsunk elsősegélyt fulladás esetén!

Ha csecsemő nyelt félre, akkor fektesse az alkarjára, feje lógjon enyhén lefelé és határozottan mérjen öt ütést a hátára. Ha nem sikerül eltávolítani a tárgyat, akkor ezt követően fordítsa a hátára, és a szegycsont alsó harmadánál, két ujjal határozottan nyomja be a mellkast nagyjából a harmadával, szintén öt alkalommal. Semmi esetre se lógassák fejjel lefelé és ne rázzák a csecsemőt, mert ezzel nyaki gerinc- és agysérülést okozhatnak. A kisgyermekeknél is hasonló a technika: fektesse a térdére úgy, hogy hasa a combján legyen, feje enyhén lógjon lefelé, majd mérjen határozott mozdulatokat a lapockái közé. Ezután alkalmazzon öt hasi nyomást úgy, hogy a gyermeket hátulról átölelve egyik öklét illessze a hasnak arra a részére, ahol a két bordaív találkozik (gyomorszáj), a másik kezével fogjon rá és határozott mozdulattal gyakoroljon befelé, majd felfelé irányuló nyomást.

Forrás: Semmelweis Médiasarok

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton egy-egy zivatar is lehet. A nyugatias szelet élénk széllökések kísérhetik. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra