Kék-zöld foltok: ilyen bajt jeleznek

A vérlemezkék fontos szerepet töltenek be a véralvadás beindításában, így funkciózavarai vérzékenységet okoznak, ami akár súlyos méreteket is ölthet.

A vöröscsontvelőben keletkező vérlemezkéknek – azaz trombocitáknak- az elsődlegeses véralvadásban, vérzéscsillapításban van kiemelkedő szerepük. Sérülés esetén a nagy vérvesztés elkerülése érdekében összecsapódnak az érfalhoz kitapadnak, és alvadékot, egyfajta „dugót” képeznek a sérült éren.

Évtizedekkel ezelőtt hetekbe, hónapokba telt, mire egy kúszó-mászó, apró sérüléseket szerző babánál fölismerték a hemofíliát. Ma már rutinszerűen állítják föl a diagnózist a születéskor, sőt ismert kockázat esetén már a világrajövetel előtt. Kattintson!

Amennyiben a vérlemezkék funkciójában zavar keletkezik, úgy a véralvadás nem tud normál módon zajlani, a vérzés tovább tart, esetleg átmeneti csillapodás után újra elindul. Lehet veleszületett illetve szerzett állapot is- mondja dr. Szélessy Zsuzsanna, a Trombózisközpont hematológus főorvosa.

A vérlemezkék szerzett működészavarát leggyakrabban bizonyos gyógyszerek (pl. aszpirin, reuma gyógyszerek) okozzák, vagy rosszindulatú daganatok gyógyszerei, de autoimmun betegségek, mérgezések is állhatnak a hátterében. Veleszületett funkciózavarral jár, hogy a vérlemezkék felszínén lévő receptorok, vagy a bennük található hírvivő anyagok, enzimek kórosak,hiányoznak, ezért nem tudják a véralvadást elősegítő funkciójukat ellátni.

A kék-zöld foltok vérbetegséget is jelezhetnek

A vérlemezkék funkciózavarai okozta veleszületett betegségek

Von Willebrand szindróma: statisztikák szerint a vérzékenység leggyakoribb formája a von Willebrand szindróma, melyet a von Willebrand nevű alvadási faktor hiánya, illetve csökkent működése okoz. Ilyenkor az érfal sérülése esetén a vérlemezkék kitapadása és összecsapzódása nem megy végbe tökéletesen, sőt a VIII-s alvadási faktor aktivitása is lényegesen csökken, ami tovább fokozza a vérzékenységet .

A betegségnek több változata ismert és 20 százaléka súlyos vérzékenységgel jár. Például az erős vérzéssel járó menstruációs panaszok körülbelül 10-15 százalékért felelős ez a típusú vérzékenység.

Bernard-Soulier szindróma: a betegség hátterében vérlemezkén lévő bizonyos receptorok hiánya/csökkent mennyisége áll, melynek hatására nem megy végbe a teljes véralvadás.

Szürke vérlemezke szindróma: ilyenkor megnövekedett vérlemezkék szürke árnyalatot öltenek- innen kapta az elnevezését. A betegség okozója a véralvadási faktorokat tartalmazó szemcsék hiánya. Igen ritka állapot.

Mely tünetek esetén gyanakodjon?

  • Erős menstruációs vérzés
  • Gyakori orrvérzés
  • Foghúzás után sokáig tartó vérzés
  • Gyakori kék-zöld foltok a bőrön
  • Pontszerű bevérzések a bőrön, nyálkahártyán

Kerülje el a szövődményeket megfelelő kezeléssel

Dr. Szélessy Zsuzsanna szerint a vérlemezkék funkciózavaraiból adódó vérzékenység leggyakoribb veszélye a vashiányos vérszegénység, ám súlyosabb esetben akár belső vérzéseket is okozhat, nem beszélve a mindennapok nehezítettségéről (kis sérülések utáni erősebb vérzés) és az erős menstruációról . A diagnózis egy speciális vizsgálattal gyorsan megállapítható. Ehhez egy kevés vért kell venni a pácienstől, majd egy készülék azt méri, hogy egy cső mennyi idő alatt záródik el a vértől.

Ezáltal kiderül, hogy a vérlemezkék normálisan működnek-e, és ha nem, akkor milyen mértékben csökkent a működésük. Amennyiben bebizonyosodik a betegség, súlyosságtól függően az illető vagy véralvadást segítő gyógyszeres kezelésben részesül, vagy intravénásan alvadási faktort kap.

Fontos: a gyógyszeres kezelés műtétek, foghúzás, szülés előtt különösen nagy jelentőséggel bír a nagyobb vérvesztés elkerülése érdekében! Fontos továbbá megjegyezni, hogy aszpirin típusú gyógyszerek és a nem szteroid gyulladáscsökkentők (reumagyógyszerek) szedése vérzékenység esetében tilos, mivel gátolja a vérlemezkék működését.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Az átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, helyenként erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra