Lezuhant gép: ilyen volt a másodpilóta, a barátnője szerint!

A lezuhant Germanwings-gép másodpilótájának lakásán tartott házkutatás során kiderült: Andreas Lubitz olyan súlyos depresszióban szenvedett, hogy a katasztrófa napján nem is vezethetett volna.

A 28 éves férfi düsseldorfi otthonában lefoglalt iratok alátámasztják: régóta több orvos kezelése alatt állt. Többek között az az összetépett táppénzes papír is előkerült, amely a másodpilótát a tragikus keddi napra is beteggé nyilvánította. Mindez alátámasztja azt a feltételezést, hogy titkolta a betegségét. Lubitz 2009-ben megjárta a pszichiátriát, ahol " súlyos depresszióval " kezelték a Bild német napilap információi szerint.

Azt akarta, hogy megismerjék a nevét

Az öngyilkosság valószínűségét növelhetik a súlyos depressziós tünetek. Ez utóbbi miatt az egyik leglátványosabb változás az, ha valaki befelé fordulóbb, rosszabb hangulatú lesz, mint korábban volt. Emellett rengetegen tesznek utalást öngyilkosság előtt arra is, hogy nincs értelme élniük. Adott esetben az érintett kifejezetten a halálvágyról is beszélhet. A részletekért kattintson! Az ügyben megszólalt az exbarátnő, Maria is, aki légiutaskísérőként öt hónapon át dolgozott együtt a másodpilótával. Elmondása szerint „gyötrődő” és „titkolózó” volt a barátja, aki a légikatasztrófa előtt többször emlegette: egy nap olyat fog tenni, amiért mindenki megismeri a nevét.

Maria valószínűsíti, hogy Lubitz azért vezette a hegynek a gépet, "mert megértette, hogy egészségügyi problémái miatt gyakorlatilag szertefoszlott a nagy álma, hogy egy hosszújáratú repülőgép kapitányaként dolgozhasson a Lufthansánál".

Titkolta betegségét a lezuhant gép pilótája

Eddig több mint 400 testrészt találtak

A szerencsétlenség helyszínén dolgozók versenyt futnak az idővel, hogy azonosítani tudják az áldozatokat. Az utasok azonosítása akár heteket is igénybe vehet. A nyomozók korábban közölték, hogy eddig több mint 400 testrészt találtak a helyszínen, de egyetlen épen maradt testet sem, kézzel fésülik át a környéket - írja az Origo.

A francia hatóságok ezért arra kérték az áldozatok családtagjait, hogy adjanak DNS-mintát az azonosításhoz. Az értékes információkat adó tárgyakat, például fogkefét, ékszereket egy barcelonai laboratóriumba szállítják, de több igazságügyi szakértő dolgozik a katasztrófa helyszínén is, nekik egy mobil labort állítottak fel Seyne-les-Alpes településen.

Az utasok családtagjait és barátait arra is megkérték, emlékezzenek vissza, milyen ruha volt szeretteiken, amikor felszálltak a gépre, hátha így könnyebben tudják őket azonosítani. Ebben segíthet az is, ha valakinek tetoválása, vagy bármilyen különös ismertetőjegye volt.

Rettegett, hogy megvakul

A Daily Mail szerint Andreas Lubitz rettegett attól, hogy megvakul és nem vezethet többet repülőt. Állítólag pszichoszomatikus szemproblémákat diagnosztizáltak nála - írj a 444.hu a Daily Mail információira hivatkozva.

A lap úgy tudja, hogy nemcsak orvosi papírokat, hanem különböző gyógyszereket is találták a házkutatás során, amiket a másodpilóta mentális betegségeire szedhetett rendszeresen. A düsseldorfi klinikának saját szemklinika központja is van.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Időjárási frontra az előrejelzések szerint nem kell számítani, így az időjárásra érzékenyek tünetei várhtóan csillapodnak majd.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra