Lezuhant repülőgép: oxigénhiány volt az oka?

Szerda délután várhatók az első hivatalos bejelentések azokról a lehetséges okokról, amelyek a német Germanwings légitársaság Airbus 320-asának lezuhanásához vezettek.

Barcelonából a német Düsseldorfba tartó gép a francia Alpokban zuhant le kedden, százötven utas vesztette életét a katasztrófában.

A mentést végző szakemberek szerint a Germanwings gépének utasai nem élték túl a katasztrófát. A holttestek borzalmas állapotban voltak a szemtanúk szerint. Az óriási erejű becsapódás nyomán gyakorlatilag szétroncsolódtak a testek. Apró darabokra szakadtak szét az áldozatok - leírhatatlan körülmények uralkodnak a helyszínen, ahol állítólag a farkasok sem ritkák .

A nagyszabású tragédiák, balesetek, természeti katasztrófák hihetetlen módon megviselhetik az érintetteket: azokat, akik szerettüket, családtagjukat veszítik el, a túlélőket, de a mentési munkálatokban részt vevőket is. A fájdalom nemcsak fizikai jellegű, és az ilyen traumákhoz az érzelmek igen széles skálája tartozhat. Ezeket az érzelmeket egyáltalán nem könnyű megérteni, feldolgozni, és az érintetteknek gyakran rengeteg időre és szakszerű segítségre van szüksége ahhoz, hogy továbbléphessenek és újraépíthessék az életüket. A részletekért kattintson!

A gép több percen át süllyedt, ezután csapódott be iszonyatos erővel a magashegységbe, mintegy 2000 méteres magasságban. Az első hírek 8 perces zuhanórepülésről szóltak, most a francia közlekedési miniszter azt állítja, hogy 18 percig tartott mindez - amint arról a luxemburgi L’essentiel beszámolt. Szerdára egy francia és a német ügyészség is megkezdte a nyomozást gondatlan baleset okozásának gyanújával. A teóriák között felmerült, hogy 4U 9525-ös járat pilótái oxigénhiányos állapotba kerültek. Erről írt például a német Focus Online. Ha ugyanis lassan csökkent le a gépben az oxigén nyomása, akkor a pilóták esetleg későn észlelhették, hogy milyen állapotba kerültek, és mire reagáltak volna, azaz hátranyúltak volna az oxigénmaszkért, már késő volt.

A hirtelen oxigéncsökkenést - egyelőre úgy tűnik - kevésbé tartják valószínűnek a szakértők. A hirtelen légritkulást ugyanis a pilóták még talán vészhelyzetként értékelték volna, és jelezték volna a földi irányításnak. Ám a "mayday" segélykérés elmaradása nem erre utal. Egy luxemburgi lap szerint az egyik variáció éppen a hirtelen légnyomáscsökkenés lehet.

A másik két lehetőség a terrortámadás, illetve a fedélzeti számítógép meghibásodása. Bár a terrortámadás esélyét a francia és az amerikai biztonsági szervek is cáfolják, a spanyol hatóságok állítólag vizsgálják a videofelvételeket a gépre szálló utasokról, a L’essentiel szerint.

2012-es eset: oxigénhiány a pilóták vérében

A német Stern magazin arról ír, hogy 2012-ben hozták nyilvánosságra egy 2010. decemberi eset tanulságait. Akkor szintén a Germanwings egyik Airbusának pilótáiról volt szó, akiknek a vérében oxigénhiányt mutattak ki. A gépükkel Bécsből a Köln/Bonn-i repülőtérre érkező pilóták ájultsághoz közeli állapotra panaszkodtak landolás előtt, és furcsa szagot éreztek a pilótafülkében. (A pilótafülke és az utaskabin légcseréjéről más-más rendszer gondoskodott a szóban forgó Airbuson.)

Oxigénhiány lehetett a lezuhant repülőgép hátterében?

Akkor 149 ember élete forgott kockán, a pilóták által beszippantott gázt feltételezések szerint esetleg a jégtelenítő folyadék nem megfelelő helyre kerülése kelthette – bár utólag nem sikerült teljesen rekonstruálni a történteket. Annyi azonban bizonyos, hogy 2010-ben sikerült a pilótáknak felvenniük az oxigénmaszkot, és kényszerleszállást is jelezni tudtak ezer méteres magasságban.

A másodpilóta olyan erős mérgezést szenvedett, hogy csak fél évvel később tudott újra munkára jelentkezni, de a kapitány vérében is csak 70-80 százalékos volt az oxigénszint, ami az ájulás határát jelentette.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +17 °C
Minimum: +8 °C

A Dunántúlon eleinte napos idő várható, majd a frontális felhő- és csapadékrendszer délelőttre az északkeleti tájakat is elhagyja, így ott is csökken a felhőzet. Ugyanakkor a déli óráktól délnyugat felől erősen megnövekszik, megvastagszik a felhőtakaró, ezzel együtt nő a csapadékhajlam. Napközben kevesebb, estétől már több helyen valószínű - nagyobb eséllyel az ország északi felén - zápor, sőt egy-egy zivatar sem kizárt. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra