Magyarországra is elér a malária

A globális felmelegedés miatt néhány évtizeden belül Magyarországon is megjelenhetnek olyan betegségek, amelyek miatt ma még legfeljebb egy-egy trópusi nyaralás során kell csak aggódnunk. A szakértők szerint a változásokra időben fel kell készülni.

"Létrehoztunk egy nemzetközi munkacsoportot, és azt szeretnék, hogy ebből egy nagyon komoly, potenciálisan globális méretű akció legyen, hogy előre gondolkodva csillapítani tudjuk az új fertőzések terjedését. Kiirtani őket nem lehet, ez illúzió, de nem mindegy, hogy mekkora lesz a veszteség" - nyilatkozta az Indexnek a feladatául a megelőzést kitűző DAMA projekt kapcsán Szathmáry Eörs Széchenyi-díjas evolúcióbiológus.

A trópusi vidékeken évente több tízmillió ember halálát okozza a malária. Részletek itt.

A szakember kifejtette, a veszélyt részben az állatok és kórokozók globális felmelegedés miatt bekövetkező tömeges migrációja jelenti, ezáltal ugyanis magunkat is új patogéneknek tesszük majd ki. A közeljövőben például nagy valószínűséggel újra el fog terjedni a mérsékelt égövi országokban a malária, mi több, a kórkép már idén augusztusban is halált okozott a kontinensen: egy négyéves kislány vesztette életét az olaszországi Breciában.

Nagy valószínűséggel visszatér Magyarországra a malária
Nagy valószínűséggel visszatér Magyarországra a malária

A magyar járványügyi szakemberek és parazitológusok biztosra veszik, hogy előbb-utóbb a malária újra meg fog jelenni Magyarországon is. Emellett komoly fenyegetést jelent a nyugat-nílusi láz és a dengue-láz is Közép-Európában. Utóbbinak az előrejelzések szerint világszerte 5-6 milliárd ember lesz kitéve 60 év múlva.

A DAMA projekt célja, hogy folyamatosan friss információkkal rendelkezzünk a biodiverzitás változásairól, a paraziták terjedéséről és az új megbetegedésekről, ezzel együtt pedig egy kockázatelemző és figyelmeztető rendszer kiépítése akár mobilapplikációkra is. "Korábban mindig utólag reagáltunk, most a cél a proaktivitás, a megelőzés. Ez nem olcsó, de ha nem teszünk semmit, az még drágább lesz" - idézi az Index tudósítása a témában rendezett balatonfüredi konferencián elhangzottakat. Szathmáry Eörs becslése szerint a teljes globális jelzőrendszer kiépítése nagyjából egymilliárd euróból lenne megvalósítható.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Az átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, nyugati szelet élénk, helyenként erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra