Megdőlt az elhízási paradoxon

A túlsúly vagy elhízás a felnőttkor egy pontján növeli az idő előtti halál kockázatát - állítja egy új tanulmány. Az eredmények ellentmondanak az "elhízási paradoxonnak", amely szerint a túlsúlyosoknak kisebb az esélyük a korai halálra a normális súlyúakhoz képest.

Az elhízási paradoxont megalapozó tanulmányoknál a súly mérése egyetlen időpontban történt, ami azt jelentette, vizsgálatok nem alapozták meg, hogy a túlsúly valóban védelmet nyújt-e a korai halál ellen, illetve hogy a kisebb súly vajon már nem a betegség jele volt-e annál, aki már közeledett a halálhoz. Az új tanulmány készítői végignézték az érintettek súlyának változását több éven keresztül, és az elhízási paradoxon megfordult.

BMI
Mit mutat a mérleg? A túlsúly veszélyes

Az új felfedezés fontos közegészségügyi szempontból is, mivel a világ népességének több mint a negyede túlsúlyos . Az Annals of Internal Medicine folyóiratban megjelent tanulmány egyik szerzője, Edward Yu, a Harvard Egyetem közegészségügyi karának hallgatója szerint az embereknek több okuk is van, hogy egészséges életmódot kövessenek, és próbálják megtartani normális testsúlyukat. A tanulmány több mint 225 ezer amerikai felnőtt adatait elemezte, akik három nagy kutatásban is részt vettek, és kétévente rögzítették a súlyukat, az egészségügyi problémáikat és a szokásaikat, beleértve a dohányzást, a testmozgást és az étrendet.

A kutatók a résztvevők magassága és testsúlya alapján kiszámították a testtömeg-indexüket (BMI) egy 16 éves időszakon keresztül, és meghatározták maximális értékét a vizsgált időszakban. A résztvevőket átlagosan 12 éven át figyelték, és a követési periódus elején a legtöbben az 50-es vagy 60-as éveikben jártak.

A követési időszak alatt több mint 32 500 résztvevő meghalt. Azok, akik maximális BMI értéke a túlsúlyos tartományba (25,0-29,9) esett, 6 százalékkal nagyobb valószínűséggel haltak meg a vizsgált periódusban azokkal szemben, akiknek a legmagasabb BMI-je a normál tartományban (18,5-24,9) volt. Mi több, akiknél a maximális BMI az elhízott (30-34,9) vagy súlyosan elhízott tartományba (35 vagy afölött) csúszott, 24 -70 százalékkal nagyobb valószínűséggel haltak meg a megfigyelt időszakban, mint a normál súlyúak.

Tüdőgyulladással kórházban kezelt páciensek bevonásával készült tanulmányukban kanadai kutatók úgy találták, hogy az elhízottak nagyobb valószínűséggel élték túl a betegséget, mint a normál testsúlyú emberek. Részletek!

"Az elhízási paradoxon mindig olyasmi volt, amit megkérdőjeleztünk" - mondta Dr. Vincent Pera, a Rhode Island-i Miriam Kórház igazgatója. Szerinte további vizsgálatokra van szükség az elhízás és a korai halál közötti kapcsolat pontos feltárására. Például a kutatóknak meg kell megvizsgálniuk, hogy az elhízott állapotban töltött időtartam befolyásolja-e az egyén halálozási kockázatát.

Forrás: livescience.com

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Napos, gomolyfelhős idő várható, de közben délnyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik a felhőzet, estére már nagyrészt erősen felhős lesz az ég. Az Északi-középhegység térségében nem zárható ki délután zápor, esetleg zivatar, majd késő délutántól, estétől máshol is növekszik a csapadék esélye. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra