Menekültek: elindult a 1359 adományvonal

Elindította 1359-es adományvonalát a Magyar Vöröskereszt, hogy növelni tudja a menekülteket ellátó kapacitásait. Hívásonként, SMS-enként 250 Forinttal lehet segíteni a menekülteken.

A hazai legnagyobb humanitárius szervezet a fővárosban elsősegélynyújtó ügyelettel, Röszkén egészségügyi csomagok osztásával, pszichoszociális ellátással és elsősegélynyújtással van jelen, Bicskén pedig felkészült arra, hogy a vasútállomáson tartózóknak vízosztással segítsen.

A Magyar Vöröskereszt jelenleg a Nemzetközi Vöröskereszt (IFRC) Katasztrófasegélyezési Veszélyhelyzeti Alapjából igényelt 92 millió forintból, kisebb pénzadományokból és működési költségeinek átcsoportosításából finanszírozza menekültügyi tevékenységét. A Nemzetközi Vöröskereszttől kapott összegből 72 ezer menekültnek tud segíteni a Vöröskereszt, azonban ez az összeg csak október végéig elegendő.

A Magyar Vöröskereszt ezért gyűjtést indított 1359-es adományvonalán, hogy a megnövekedett igényeknek eleget téve folytathassa menekültügyben végzett humanitárius munkáját. Mindenki, aki felhívja a 1359-es adományvonalat vagy elküldi SMS-ben az ADOMANY szót 250 forinttal járul hozzá a Magyar Vöröskereszt menekültügyi tevékenységéhez.

Segélycsomagot állít össze egy vöröskeresztes Fotó: MTI Kallos Bea

Az összegyűlt pénzből olyan mobil konténerek és felszerelések vásárlását tervezi a szervezet, melyekben megfelelő módon biztosítható a hazánkba érkező rászoruló menekültek egészségügyi és szociális ellátása. Emellett további higiéniai egységcsomagok összeállítását és az elsősegélynyújtó ügyeletek megerősítését tűzte ki célul a szervezet.

A 1359-es adományvonal felhívása mellett az alábbi számlaszámon várja a pénzadományokat a Magyar Vöröskereszt:

KandH Bank 10405004-00026548-00000009 számlaszámra (KÖZLEMÉNY: Menekült)

Mint ismeretes a Magyar Vöröskereszt a röszkei idegenrendészeti gyűjtőponton hetek óta 24 órás ügyeletet lát el. A hazai legnagyobb humanitárius szervezet munkatársai és önkéntesei elsősegély-nyújtási, pszichoszociális feladatot látnak el, e mellett pedig higiéniai csomagokat oszt a szervezet a menekült családok számára. A nyugati téri tranzitállomás megnyitása óta elsősegélynyújtó ügyeletet lát el a Vöröskereszt Budapest Fővárosi szervezete a helyszínen, sátorral és eszközökkel, gyógyszerekkel segíti az önkéntes orvosok munkáját.

Az elmúlt időszakban 100 fölé emelkedett a naponta ellátott esetek száma. A bicskei vasútállomáson pedig felkészült, hogy vízosztással segíti a vonatokon várakozó menekültek ellátását helyi vagy a környékbeli vöröskeresztes önkéntesek és munkatársak bevonásával.

A Magyar Vöröskereszt mindemellett a debreceni és Vámosszabadi befogadó állomásokon pszichoszociális segítségnyújtással és adományokkal segít, valamint a fenntartói (BÁH, rendőrség) igényeknek megfelelően segít adományokkal Nyírbátorban, Nagyfán, Békéscsabán, Balassagyarmaton és Kiskunhalason is.

A Magyar Vöröskereszt az elmúlt időszakban több ezer hazánkba érkező menekült számára nyújtott segítséget. A Magyar Vöröskereszt továbbra is vallja és felhívja a figyelmet, hogy nem létezik “illegális emberi lény” csak “rászorultságát nézve sebezhető ember”, akiket a jogi és adminisztratív státuszuktól függetlenül emberhez méltó humánus bánásmódban kell részesíteni.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +17 °C
Minimum: +8 °C

Napos, gomolyfelhős idő várható, de közben délnyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik a felhőzet, estére már nagyrészt erősen felhős lesz az ég. Az Északi-középhegység térségében nem zárható ki délután zápor, esetleg zivatar, majd késő délutántól, estétől máshol is növekszik a csapadék esélye. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra