OVSZ: nem marad el műtét vérhiány miatt

Nem maradt el és nem is fog elmaradni műtét vérhiány miatt - jelentette ki az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSZ) főigazgatója az M1 televízióban.

Drexler Donát felidézte, hogy az elmúlt napokban felmerült két kórháznál a műtétek elhalasztása ilyen okból. Egyeztetett a főigazgatókkal, és kiderült, hogy minimális az olyan tervezett műtétek száma, amelyeket amiatt csúsztatnak el egy-két nappal, mert a szükséges fajta vérből kevés van, ezért inkább megtartják az akut esetekre.

véradás

A főigazgató kitért arra is, hogy a vérkészletet tekintve nem állnak rosszul, ugyanakkor a helyzet "nem is túl jó", az influenzajárvány és a nagy hideg miatt ugyanis kevesebben adnak vért. Az OVSZ a fiatalok számára is vonzóvá akarja tenni a véradást, s nem csak a ritkább vércsoportúakat, hanem mindenkit várnak véradásra. Éppen ezért a Magyar Vöröskereszttel "Nyissa az új évet egy jó cselekedettel és adjon vért!" szlogennel véradásra hív.

A Magyar Vöröskeresztnek naponta 1800 véradót kell toboroznia ahhoz, hogy a kórházi ellátáshoz szükséges vérmennyiség rendelkezésre álljon.

A Magyar Vöröskereszt és az Országos Vérellátó Szolgálat a biztonságos nemzeti vérkészlet fenntartása érdekében arra kér mindenkit, aki egészségesnek érzi magát, vegyen részt az országban szervezett véradások valamelyikén és buzdítsa véradásra ismerőseit, barátait is.

Egy nemrégiben megjelent tanulmány szerint azon túl, hogy a véradással akár életeket is menthetünk, még az egészségünket is óvjuk. Mivel készüljünk, hova kerül a vér, hányszor adhatunk egy évben? A legfontosabb kérdéseket válaszoljuk meg. Részletek!

Januárban 447 véradást szervez a Vöröskereszt országszerte, a pontos helyszínek és időpontok itt megtalálhatók , illetve a "Véradás-Vöröskereszt" ingyenesen letölthető mobil applikációval érhetőek el. Véradásra az Országos Vérellátó Szolgálat intézményeiben is van lehetőség, ezek listája a szervezet weboldalán megtalálható.

Forrás: MTI , veradas.hu

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton egy-egy zivatar is lehet. A nyugatias szelet élénk széllökések kísérhetik. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra