Szíria poklát rögzítette egy mentős sisakkamerája

Egy Aleppóban szolgáló mentőstiszt sisakkamerájával rögzítette, milyen életet menteni a háború szaggatta Szíriában.

A korábban kétmilliós lakosú Aleppó Szíria második legnagyobb városa - volt - Damaszkusz után. Az országot lángba borító polgárháború ugyanakkor rajta hagyta kézjegyét a nagy múltú településen, 2012 óta ostrom alatt áll, alig 300 ezer főre apadt lakosságát pedig nem csak a fegyverek, de az éhhalál is fenyegeti. A Syria Charity nevű francia segélyszervezet egy videót tett közzé arról, milyen is az életmentés egy háborús zóna kellős közepén.

A felvételeket egy mentőstiszt sisakkamerája rögzítette, miközben egy hatalmas robbanás rázta meg a földet előttük. A detonációban szétrepült törmelék egy darabja a mentő szélvédőjét is átszakította, alig néhány centivel vétve el a sofőrt. Ezt követően a füst- és porfelhőben kezdenek kutatni a sebesültek után, kimentve egy sérült férfit és egy öntudatlannak tűnő kisgyermeket is. A felvétel végén a mentős úgy csinál helyet az autóban a többi sérültnek, hogy a kisfiút a karjaiban viszi az első ülésre, maga mellé.

A mentő szakma sokszor megrázó, sokkoló, érzelmeket felkavaró élményt jelent, de szépségét az a rengeteg köszönet és hála adja, amely mögött igen gyakran egy-egy megmentett emberélet áll. A hétköznapi hősökről az alábbi cikkünkben írtunk részletesebben!

Az eredeti felvételt néhány nap alatt négy és fél millió ember nézte meg.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

Délelőtt nagyrészt erősen vagy közepesen felhős idő várható, majd délutánra egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Az ország délnyugati és középső harmadán zártabb maradhat a felhőtakaró, ott valószínű a legkevesebb napsütés. Elszórtan - főként hazánk északnyugati kétharmadán - valószínű kisebb eső, zápor, néhol zivatar sem kizárt. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, helyenként - záporok, zivatarok nyomán is - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra