Emmi: csökkentek a kórházi fertőzések

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) tájékoztatása szerint Magyarországon a 2015-ös adatokhoz képest negyedével csökkent az egészségügyi ellátással közvetlen összefüggésben kialakuló járványok száma.

A szaktárca ezt arra a Magyar Nemzet által közölt jelentésre reagálva közölte, amelyben ez áll: tavaly 1481 multirezisztens, vagyis a legtöbb antibiotikumnak ellenálló kórokozóval megfertőződött beteg halt meg a kórházakban. Az Emmi szerint világjelenségről van szó, oka pedig, hogy egyre súlyosabb a kórházban ellátott betegek köre, egyre magasabb kockázatú beavatkozásokat hajtanak végre, és terjed az antibiotikumok helytelen alkalmazása. Hozzátették: a fertőzés kockázatát növeli, ha a beteg életkora vagy állapota miatt eleve legyengült.

Nozokomiális fertőzéseknek nevezzük azokat a fertőzéseket, amelyek kórházi tartózkodás alatt, illetve a kórházból való távozás után jelennek meg. Pontosan milyen fertőzésekről van szó, és mit tehetünk ezek ellen? Részletekért kattintson !

A tendencia ellenére az Emmi szerint a magyar kórházakban javult a megelőzési gyakorlat és csökkent a kórházi járványok száma. "A magyar megoldások és intézkedések egyértelműen eredményesek, a jelentési fegyelem folyamatosan javul, a biztonságos betegellátás feltételei adottak" - olvasható a szaktárca közleményében.

az Emmi szerint a magyar kórházakban csökkent a kórházi járványok száma.
Az Emmi szerint a magyar kórházakban csökkent a kórházi járványok száma

Kifejtették, hogy 2015-höz képest nagyságrendileg 10 százalékkal csökkent a bejelentett kórházi járványok száma, a legnagyobb mértékben az egészségügyi ellátással közvetlen összefüggésben kialakuló járványok mennyisége csökkent, a 2015-ös adatokhoz képest a negyedével. 2014 óta folyamatos és számottevő csökkenés tapasztalható a Clostridium difficile (CDI) okozta fertőzések számában, ennek előfordulási gyakorisága Magyarországon a finn és a német adatoknál is alacsonyabb. A CDI mellett a kórházi véráramfertőzések, illetve a több antibiotikum hatásával szemben ellenálló, úgynevezett multirezisztens kórokozók okozta fertőzések is kötelezően jelentendőek. A bejelentett véráramfertőzések előfordulása az előző évhez képest gyakorlatilag változatlan maradt, míg a multirezisztens kórokozók okozta fertőzések esetén az előfordulási gyakoriság emelkedése tapasztalható.

Kiemelték továbbá, hogy az egészségügyi ellátásba bekerült betegek szervezete, immunrendszere gyakran legyengült: nem ritkán már fennálló fertőző betegséggel érkeznek az ellátóintézménybe, így őket a fertőzések is könnyebben elérik. Gyakori az is, hogy a beteg immunrendszerének mesterséges gyengítése miatt a fertőződést a legnagyobb gondosság és higiénés rendszabályok betartása mellett sem lehet megelőzni.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Napos, gomolyfelhős idő várható, de közben délnyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik a felhőzet, estére már nagyrészt erősen felhős lesz az ég. Az Északi-középhegység térségében nem zárható ki délután zápor, esetleg zivatar, majd késő délutántól, estétől máshol is növekszik a csapadék esélye. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra