Sokan halnak meg az egészségügy miatt

Ha időben és megfelelő ellátást kapott volna a beteg. Dermesztő, de a 65 éven aluliaknál minden negyedik haláleset az egészségügy bajaira vezethető vissza.

Második évben jelentkezik az egészségügyi kormányzat (Nemzeti Egészségfejlesztési Intézet) az Egészségjelentéssel . A legfrissebbet néhány napja publikálták - írja a válasz.hu.

A lap sorra vette a dokumentum fontos megállapításait és megjegyzi, hogy bár a számok 2014-esek, de ez az ilyen bonyolult számítások sajátja.

  • 2014-ben 17 677 halálozás lett volna hazánkban elkerülhető megfelelő egészségügyi beavatkozással, vagyis az összes halálozás 14 százaléka.
  • A legrosszabb a helyzet a 65 éves kor alattiaknál, mert közülük minden negyedik (27%), mintegy 8600 haláleset nem következett volna be, ha szükséges ellátást és a megfelelő időben kapta volna meg a beteg.
  • A nem idősek mellett a férfiak a legveszélyeztettebbek, mintegy tíz százalékponttal nagyobb a kockázatuk, hogy nem kapják meg időben a megfelelő kezelést és ennek hiányába belehalnak.

2014-ben 17 677 halálozás lett volna hazánkban elkerülhető
2014-ben 17 677 halálozás lett volna hazánkban elkerülhető

A válasz.hu azt is hozzáteszi, hogy a számok rosszak, de nem a valaha volt legrosszabbak. Hazánkban 2005 óta folyamatosan csökken az egészségügyi ellátással elkerülhető halálozás.

  • Az elvesztett egészséges évek 80 százalékáért a viselkedés, az életmódunk hibáztatható, vagyis mi magunk. A fiataloknál jóval magasabb a rendszeres testmozgás aránya, de az idősek körében ijesztően rosszak az értékek.
  • 2014-ben 32 487 halálozást, tehát minden negyedik (26%) halálesetet megfelelő népegészségügyi beavatkozásokkal meg lehetett volna előzni.
  • A 65 éves kor előtt elhunyt magyar nők közül több mint felét, (54%), a férfiaknál pedig csaknem háromból kettőt (58%), azaz összesen 17 905 halálesetet lehetett volna megfelelő népegészségügyi tevékenységgel megelőzni (dohányzásról való leszokás, alkoholfogyasztás csökkentése, testmozgás, helyes táplálkozás).

Nemzetközi összehasonlításra alkalmas adatok csak 2013-ra vannak, az EUROSTAT számításai szerint Magyarország összességében a harmadik, de a magyar nők a legrosszabb (első) a férfiak pedig a harmadik helyen szerepeltek az EU 28 tagországának megelőzhető halálozás szerinti csökkenő rangsorában.

A magyar egészségügy a legrosszabb az EU-ban A magyar egészségügy finanszírozása még a válság előtti, 2008-as szintet sem éri el. Évente százmilliárdok hiányoznak ahhoz is, hogy egyáltalán elérjük a régiós átlagot. Részletekért kattintson !

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Északnyugat felől lassan tovább növekszik, vastagszik a felhőzet, hajnaltájt már csak a keleti területeken lehet kevés a felhő. Kisebb eső, zápor helyenként fordulhat elő a Dunántúlon. A légmozgás döntően gyenge vagy mérsékelt marad. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 0 és +7 fok között valószínű, de a hidegre hajlamos, kevésbé felhős helyeken, kiemelten a Nyírségben gyenge fagy is lehet. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra