50 felett: ezért kell az agytorna

Online játékokat játszani 50 év felett kifejezetten előnyös az agyi aktivitás megőrzésében - állítja egy széleskörű vizsgálat eredményeit összegző tanulmány. De a mindennapi főzés és bevásárlás is tornáztatja és javítja az agyat.

Az agytorna jótékony hatással van az idősebb emberekre – mutatta ki egy széleskörű tanulmány. Közel 7 ezer 50 évnél idősebb embert vizsgáltak 6 hónapon át, s arra jutottak, hogy az online játékok segítenek megedzeni a memóriát és érvelési készséget. A hosszabb távú vizsgálat most indul Nagy-Britanniában.

A londoni King's College kutatói azt találták, hogy a mentális gyakorlatok élesen tartják az elmét, és segítenek az embereknek a mindennapi készségek megtartásában, így a vásárlásban és a főzésben .

A szellemi kihívásokat tartogató munka sokszor kimerítő és kemény, ugyanakkor megvannak az előnyei. Például az, hogy véd az idő előtti elbutulástól. Kattintson! A BBC, a Brit Alzheimer Társaság és az Orvosi Kutatási Tanács összefogásával önkénteseket toboroztak a lakosság körében. A kutatók megállapították, hogy egyik résztvevőnek sem volt baja a memóriájával vagy a megismeréssel, amikor beléptek a kísérletbe. Néhány önkéntest arra ösztönöztek, hogy játsszon online agytorna játékokat, alkalmanként 10 percig, és olyan gyakran, ahogy az jól esett. A többieket – a kontrollcsoportban – pedig arra kérték, hogy egyszerű internetes kereséseket végezzenek.

Az online játékok is jót tehetnek az agynak

A kutatók a kísérlet kezdetén rögzítették az alanyok kiindulási állapotát egy sor orvosilag elfogadott kognitív teszttel, majd e teszteket megismételték három majd hat hónap után, hogy lássák, van-e kimutatható különbség a csoportok között.

A megismételt vizsgálatok fél év múlva azt mutatták, hogy akik agytorna játékokat játszottak, megtartották az érvelési és problémamegoldó képességüket és a tágabb kognitív készségeik jobbnak mutatkoztak, azokénál, akik nem foglalkoztak agyuk edzésével.

A legjobb eredményt azoknál mérték, akik a játékot legalább heti öt alkalommal játszották. Azok a 60 évesnél idősebb emberek pedig, akik játszottak, jobb eredményeket produkáltak a mindennapi nélkülözhetetlen feladatok elvégzésében, mint a kontrollcsoport tagjai. Egy korábbi elemzés szerint azonban az agytornának nincs kimutatható haszna az 50 évnél fiatalabbak között.

A kutatók a Királyi Pszichiátriai, Pszichológiai és Idegtudományi Intézetben most hosszabb vizsgálatot kezdenek annak megállapítása, hogy ez a módszer segíthet-e megelőzni a demencia kialakulását. Annyit azonban már most tudni lehet, hogy az idősebbek napi tevékenységét ez a fajta gyakorlás komolyan segíti.

Forrás: www.bbc.com

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Délnyugat felől tovább folytatódik a felhősödés, ezzel együtt a csapadékhajlam is fokozatosan növekszik. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra