8 óránál több alvás: sírba is vihet?

Nem mindannyiunknak tesz jót az, ha többet alszunk. Egy tanulmányból kiderült, hogy sokkal nagyobb a stroke esélye azon középkorú és idősebb embereknél, akik napi nyolc óránál többet alszanak.

Ez a következtetés 11 másik tanulmány összefoglalásából született, így a kutatási minta több mint félmillió emberre terjedt ki, hét különböző országból.

Stroke tünetei és kezelése A stroke az agy körülírt területeinek hirtelen kialakuló, átmenetileg fennálló vagy kedvezőtlen esetben véglegessé váló funkciókárosodása. Kattintson! A kutatás szerint a kevés alvás bármennyire is jelentsen egyértelmű veszélyt egészségünkre, életminőségünkre, érzelmi és kognitív állapotunkra, nem kapcsolható össze idő előtti elhalálozással. A probléma inkább ott van, ha túl keveset vagy éppen túl sokat alszunk. A tanulmány szerzői mintegy tízezer (42 és 81 év közötti) embert kérdeztek meg arról, hogy mennyit alszanak naponta és jól alszanak-e - ezt követően pedig 9 és fél évig figyelték egészségügyi állapotukat és kérdezték meg tőlük többször azt, hogy mennyiben változott alvásrendjük .

Az eredmények szerint a 8 óránál hosszabb alvás miatt 45 százalékkal nőtt a stroke esélye, ezt pedig az alvás minősége sem javította. A 6 óránál rövidebb alvás hatására a stroke esélye 19 százalékkal nőtt. A kutatók viszont ezen eredményeket látva nem tudtak nem gondolni arra, hogy a túl sok alvás a háttérben megbúvó egészségügyi problémáknak köszönhető.

A túl sok alvás stroke-ot okozhat?

A túl sok alvás stroke-ot okozhat?

Tudjuk például azt, hogy a stroke-ot túlélő betegek 72 százaléka szenved alvási apnoéban. Ennek hatására a mélyebb alvási fázisokból gyakrabban mozgunk át kevésbé mély fázisokba, hogy könnyebben tudjuk lélegezni. Akik ezt nem kezeltetik, tovább alszanak, de könnyebben ébrednek fel - az ideális viszont az lenne, ha kevesebbet aludnának, de mélyebben. A kutatók természetesen még nem állapítottak meg ok-okozati összefüggést a stroke és az apnoé között.

Korábbi kutatások szerint a hosszabb alvások betudhatóak gyulladásoknak vagy bizonyos szív- és érrendszeri betegségeknek is, de az új kutatás nem támogatja ezen hipotéziseket. Az viszont biztos, hogy mind egészséges embereknél, mind pedig számos korábbi (vagy éppen aktuális) betegségekben szenvedő pácienseknél jelentősen növeli a stroke esélyét a hosszabb alvás.

Múlt hónapban az amerikai National Sleep Foundation alvásintézet mintegy 300 tanulmányt átvizsgálva készített egy beszámolót arról, hogy mennyit kellene aludnunk : a 18 és 65 év közti korosztálynak például 7-9 óra közti pihenő időszakot javasoltak, 65 év fölött pedig már csak 7-8 órát. Az új brit eredmények fényében ez a 7-8 órás időszak mindannyiunkra kellene, hogy vonatkozzon, nem csupán a 65 év fölöttiekre.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Az átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, helyenként erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra