A májat is tönkreteszi a sok só

A túlzott sófogyasztást sok kutatás hozta már összefüggésbe a kardiovaszkuláris megbetegedésekkel, elsősorban a magas vérnyomással. Egy új tanulmány szerint azonban a túl sok só a májunkat is károsíthatja.

Bár a só káros hatásairól rengeteget olvashattunk, nem szabad elfelejteni, hogy szükségünk van erre a tápanyagra ahhoz, hogy a szerveztünk elektrolit-háztartása egyensúlyban legyen, és megőrizhessük az egészségünket. Ugyanakkor a túl sok só számos betegség kialakulásához hozzájárul, megnöveli például a magas vérnyomás és az ezzel összefüggő kardiovaszkuláris problémák rizikóját.

A szakemberek világszerte az egyik legnagyobb egészségügyi veszélynek a sófogyasztás megnövekedését tartják, a legtöbben (már a kisgyermekek is) a javasolt sómennyiség mintegy kétszeresét fogyasztják el naponta. (Magyarországon a férfiak több mint háromszorosát, a nők 2,5-szeresét.) A sóbevitelnél ráadásul viszonylag kis szerepet játszik a főzés közbeni sózás vagy az utánsózás, a legtöbb kész- és félkész ételben ugyanis rengeteg só van.

A túlzott sófogyasztás tönkreteszi a májat

A túlzott sófogyasztás tönkreteszi a májat

Egyszerű vitaminnal kezelhető a súlyos betegség? A Salk Intézet munkatársai felfedezték, hogy szintetikus D-vitamin (kalcipotriol) egérkísérletes modellben gátolta azokat a folyamatokat, melyek a máj kötőszövetes átalakulásához vezetnek. Kattintson! A legújabb kutatási eredmények szerint a túlzott sóbevitel nemcsak a vérnyomásra és az erekre van rossz hatással, de a májat is súlyosan károsíthatja: megváltozik a májsejtek alapja, megnő a pusztuló sejtek aránya, a sejtek osztódásának üteme pedig csökken. Ez pedig a májfibrózisnak nevezett súlyos betegséghez vezethet, ráadásul a kutatók szerint nemcsak a felnőttekben, hanem a fejlődő embriókban is.

A fibrózis tulajdonképpen egyfajta szövetburjánzás, ami elsősorban a kötőszövetet érinti. A fibrózis leginkább a hegek kialakulására emlékeztet. A fibrózis szinte bármely szervünknél előfordulhat, a májon kívül például a tüdőben, a szívben, az agyban, a bélrendszerben, az ízületekben, a bőrben és a péniszben is kialakulhat. A kínai Jinan University szakemberei szerint a jelenség hátterében az oxidatív stressz áll, vagyis az úgynevezett szabad gyökök károsíthatják a sejteket, és nemcsak súlyos betegségeket, de gyulladást is okozhatnak. Ugyanakkor a megfelelő étrend, elsősorban a C-vitamin (melyet az egyik legerősebb antioxidánsnak tartanak) segíthet "kijavítani" a túl sok só okozta károsodásokat, és megvédi a máj sejtjeit a károsodástól, illetve az idő előtti elhalástól.

A kutatás eredményeiről a Journal of Agricultural & Food Chemistry című szaklapban számoltak be .

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor. A nyugatias szelet élénk széllökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra