A vesebaj ilyenkor halálos

Hatalmas kutatás készült a vesebetegségek hatásairól, amelynek során 188 országban gyűjtöttek adatokat a szakemberek hat különböző időpontban 1990 és 2013 között. A kutatók becslése szerint 2013-ban a csökkent veseműködés a halálesetek 4 százalékát okozta világszerte, azaz 2,2 millió ember vesztette életét emiatt. Ráadásul a vesebetegség az egyik fő oka a szívvel kapcsolatos haláleseteknek is.

A 2,2 millió halálesetnek több mint a fele (1,2 millió eset) volt szívvel kapcsolatos, míg közel 1 milliót veseelégtelenség okozott a kutatási jelentés szerint, amely megállapítja, hogy a vesebaj szűrésével javítani lehetne a helyzeten.

vesebaj
A vesebetegség a szívre is hat, így különösen veszélyes

Meg kell érteni a vesebetegségek valódi hatását az egészségre, és ennek tükrében újra kell gondolni a kardiovaszkuláris, valamint a végstádiumhoz vezető vesebetegségek helyzetét, amelyek haláleseteket és rokkantságot okoznak - jegyzete meg Dr. Bernadette Thomas, a seattle-i University of Washington klinikai nefrológusa és globális egészségkutatója az Amerikai Nefrológiai Társaság hírlevelében. Szerinte ez különösen fontos a fejlődő világban, ahol a halálozási arány megemelkedett 1990 óta.

Vesénk ideális esetben egy életen át méregteleníti szervezetünket, ám ha nem vigyázunk, könnyen kár keletkezhet benne. Ezt elkerülendő érdemes tisztában lenni azzal, mi árthat ennek a szervnek, ha pedig már megtörtént a baj, mihamarabb meg kell kezdeni a probléma kezelését. Részletek!

A kutatók azt is megállapították, hogy a csökkent vesefunkció ugyan kevésbé fontos kockázati tényező, mint a magas vérnyomás, a magas vércukorszint, illetve a túlsúly és elhízás, de hasonlóan jelentős, mint a magas koleszterinszint , ha azt nézték, hogy milyen mértékben befolyásolja a rokkantsági tényezővel korrigált életévek számát, azaz, ha figyelembe vették a betegség, fogyatékosság vagy korai halál miatt elvesző évek számát.

Forrás: medlineplus.gov

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Délelőtt az ország keleti harmadában még több lehet a felhő, majd ott is gomolyosodik a felhőzet. Másutt gomolyfelhős, napos időre számíthatunk. Elszórtan várhatók záporok, jégdara záporok, elsősorban a Duna-Tisza közén zivatar kialakulása sem kizárt. Az északi szél nagy területen megélénkül, a Bodrogközben és a Bakonyban, valamint záporok, zivatarok környezetében erős széllökések is előfordulhatnak. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 16 fok között alakul. Az előrejelzések szerint a szerdai napot kettős fronthatás dominálja majd.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra