Megtalálhatták az örök fiatalság kulcsát

Biztató eredményeket hozott egy kutatás, aminek célja az állati és emberi sejtek megfiatalítása volt. A kísérleteket egyelőre csak egereken végezték el.

A tudósok azt már korábban is tudták, hogy bizonyos gének, az úgynevezett Jamanaka-faktorok bekapcsolásával a sejtek visszaalakíthatóak indukált pluripotens őssejtekké. Ezek olyan embrionális őssejtek, amelyeket nem embriókból hoznak létre. Kifejlett, érett, egy-egy feladat végzésére már elköteleződött sejteket változtatnak mesterségesen olyanná, hogy bármilyen sejttípus kialakulhasson belőlük. Ebből a köztes állapotból aztán új típusú sejteket lehet létrehozni - írja az Origo .

Egy amerikai és egy japán kutatócsoportnak 2007-ben egymástól függetlenül sikerült emberi bőrsejteket úgy átprogramoznia , hogy az átalakítás nyomán őssejtek keletkezzenek.

Hatékonynak bizonyult a módszer

Az eljárás hátulütője eddig az volt, hogy az élő állatokban a beindított folyamatok miatt daganatos megbetegedés alakult ki. Ezt a nem kívánt mellékhatást azonban az új kísérletben a kutatóknak sikerült kiküszöbölnie azáltal, hogy a kérdéses géneket csak rövid időre aktivizálták.

Az egereket kísérleti körülmények között sikerült megfiatalítania a kutatóknak
Az egereket kísérleti körülmények között sikerült megfiatalítania a kutatóknak

Első körben olyan egereken végezték el a teszteket, amelyek progériában szenvedtek. Ez a ritka betegség felgyorsítja az öregedési folyamatokat. A genetikailag módosított rágcsálók szervezetében egy bizonyos készítmény, ebben az esetben egy antibiotikum kapcsolta be a Jamanaka-faktorokat. Végül azt tapasztalták a példányoknál, hogy gerincük kevésbé volt deformálódott, továbbá szerveik is jobban működtek.

Az emberi alkalmazás még sokáig várat magára

A kutatók második körben már ugyancsak öreg, de egészséges egereknél alkalmazták a kezelést. Ennél a csoportnál a vázizmok és a hasnyálmirigy sejtjei gyorsabban regenerálódtak.

Az új technika hatásait vizsgálva génmódosított emberi sejteket is teszteltek. Molekuláris szinten ezek a sejtek szintén fiatalabbá váltak. Ugyanakkor a kutatók szerint korai még az öröm, a klinikai alkalmazásra ugyanis még évtizedekig várni kell.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +13 °C
Minimum: +2 °C

Délelőtt nagyrészt közepesen vagy erősen felhős idő várható, majd délutánra egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Az ország délnyugati és középső harmadán zártabb maradhat a felhőtakaró, ott valószínű a legkevesebb napsütés. Elszórtan - főként hazánk északnyugati kétharmadán - valószínű kisebb eső, zápor, néhol zivatar sem kizárt. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, helyenként - záporok, zivatarok nyomán is - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Fronthatásra az előrejelzések szerint napközben nem kell számítani.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra