Pajzsmirigyzavar is állhat a hajhullás hátterében

Bizonyos fokú hajhullás természetes, melynek mértéke függ többek között az időjárástól, stressztől, a kortól és az egyéni hajlamtól. Azonban pajzsmirigygondok is állhatnak a hajhullás mögött.

Ha egy-egy fésülködés alkalmával a normálistól több hajszál marad a fésűben, illetve ha úgy vesszük észre, hogy az eddigieknél nagyobb méreteket ölt a hajhullásunk, akkor dr. Békési Gábor PhD , a Budai Endokrinközpont pajzsmirigy specialistája szerint hormonális probléma is húzódhat a hátterében.

Mikortól kóros a hajhullás?

Fésülködés, hajmosás közben mindenki tapasztal némi hajhullást. Ettől természetesen nem kell megijedni, hiszen a hajnak különböző növekedési fázisai vannak, melyeknek végén az adott szál kihullik, hogy a helyére egy újabb kerülhessen. Az első fázist anagénnek nevezzük- hajunk több mint 80 százaléka itt tart-, és ezt a gyorsabb növekedés jellemzi. Ez több évig is elhúzódik, melyet a kb. két hetes katagén fázis követ. Ekkor a hajszál pihen, már nem nő, ám még nem is hullik ki. Az utolsó a pár hónapos telogén fázis az, amikor a haj nyugalmi állapotban van, és egyre inkább kijjebb kerül az irhában, hogy az alatta növő anagén szálnak átadja a helyét. A hajkorona 10-15 százaléka van ebben a fázisban.

A hajhullás pajzsmirigyproblémákra is utalhat
A hajhullás pajzsmirigyproblémákra is utalhat

Ezekből az adatokból kiindulva a szakemberek szerint naponta kb. 100 szál hullik ki , mely természetesen bizonyos hatásoktól függően lehet több és kevesebb is. Normálistól eltérő hajhullásról leginkább akkor beszélünk, ha az eddigiekhez képest nagyobb fokú - esetleg csomós- hajhullást tapasztalunk. Amennyiben a panasz nem múlik, úgy érdemes pajzsmirigyzavarra is gondolni, hiszen a betegség gyakran ebben a tünetben nyilvánul meg.

Így függ össze a pajzsmirigyzavar és a hajhullás

Így jelzi a pajzsmirigy, ha baj van A pajzsmirigybetegség elsősorban a nőket érinti, akár meddőséget is okozhat. Mik a tünetei? A belgyógyász mond el minden lényeges információt. A hajhullás és a pajzsmirigyzavarok közti kapcsolattal már több tanulmány is foglalkozott. Ezek során bizonyosságot nyert, hogy a megfelelő mennyiségű pajzsmirigy hormonok (trijódtironin, tiroxin) hozzájárulnak a haj egészségéhez és növekedéséhez, méghozzá úgy, hogy hosszú anagén (vagyis növekedési) fázist biztosítanak. Ebből kifolyólag, ha ezen hormonok szintje lecsökken, úgy hamarabb következik be a hajvesztés (bár a pajzsmirigy túlműködése is előidézheti a panaszt).

Pajzsmirigyprobléma esetén ráadásul a szervezet a tesztoszteront dihydrotesztoszteronná (DHT) alakítja, mely megtámadja a szőrtüszőket, így a haj gyorsabban hullik ki. Sőt, a hormonális egyensúly felbomlása nem csupán a hajvesztést segíti elő, hanem a szálakat gyengébbé, vékonyabbá és szárazabbá is teszi - mondja dr. Békési Gábor PhD, a Budai Endokrinközpont pajzsmirigy specialistája.

Ha kezelteti pajzsmirigyzavarát, megszűnhet a hajhullás

A pajzsmirigybetegségek többsége gyógyszeresen sikeresen kezelhető, ám nem árt tudni, hogy legtöbbször a paciensnek élete végéig gondoskodnia kell a megfelelő hormonpótlásról . Szerencsére a kezelés megkezdésével az állapottal együtt járó tünetek, így a hajhullás is megszűnhet.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +17 °C
Minimum: +8 °C

Napos, gomolyfelhős idő várható, de közben délnyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik a felhőzet, estére már nagyrészt erősen felhős lesz az ég. Az Északi-középhegység térségében nem zárható ki délután zápor, esetleg zivatar, majd késő délutántól, estétől máshol is növekszik a csapadék esélye. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra