Útra kelni IBS-sel

Az irritábilis bél szindróma kellemetlen tünetei erőteljesen befolyásolhatják a mindennapjainkat, és bármi, ami kizökkent minket a rutinunkból, ronthat az állapotunkon. Nem szabad azonban, hogy ez megakadályozza egy utazás, üdülés élvezetet!

Az irritábilis bél szindrómával küzdők pontosan tudják: az ismerős, otthoni környezetben is éppen elég stresszt okozhatnak a kellemetlen tünetek, a hasi görcsök, a puffadás, a hasmenés vagy a székrekedés. Egy nyaralás, üdülés során ez még több feszültséget okozhat bennük, hiszen olyan környezetben vannak, amelyet nem ismernek. Az előkészületek is jelentős idegeskedéssel járhatnak, nem is beszélve arról, hogy nem tudhatják előre, az ismeretlen ételek milyen hatással lesznek az emésztésükre (ez még abban az esetben is igaz, ha nem valamilyen egzotikus országba utaznak).

Nemsokára elkezdődik azonban a síszezon, és sokan döntenek úgy is, hogy egy wellness-hétvégén töltődnek fel az év végi nagy hajtás előtt. Az IBS-es betegek számára azonban a félelmek megakadáylozhatják, hogy élvezzék a pihenést, vagy egyáltalán útnak induljanak. Egy felmérés szerint például az érintettek közel egynegyede nyilatkozta azt, hogy a problémái miatt mondott le egy üdülésről. Kellő felkészüléssel, tájékozódással, némi bátorsággal azonban ugyanúgy élvezhetjük az utazásokat, mint az egészségesek.

Az utazás előtti és alatti stresszt gondos tervezéssel csökkenthetjük

Fontos előkészületek

Az utazásra való előkészületek során nem csak azt érdemes feltérképezni, hogy milyen látnivalók vannak a környéken, vagy hogy van-e szauna a szállodában. Tudjuk meg inkább azt, hol és hogyan tudunk étkezni, van-e lehetőség speciális diéta szerinti ételeket kérni. Milyenek a higiéniás viszonyok a szállodában vagy út közben? Van-e lehetőség például arra, hogy az előírtnál később vagy előbb hagyjuk el a szállodai szobát? Az oda- és a visszaút során hányszor van lehetőségünk megállni?

Ha külföldre megyünk, mindenképpen tanuljunk meg néhány alapszót, alapmondatot, melyek megkönnyíthetik például azt, hogy eljussunk a legközelebbi illemhelyig, és nem árt a gyógyszertári helyzetről sem tájékozódni (pl. hol vásárolhatunk görcsoldót). A stressz ellen is érdemes jó előre tenni. Az utazásra lelkileg is készüljünk fel: tudatosítsuk magunkban, hogy bár idegen környezetben leszünk, ez nem akadályozhat meg minket abban, hogy élvezzük a pihenést. Ha jellemző ránk az idegeskedés, akkor mindent alaposan tervezzünk meg, hogy minél kevesebb váratlan helyzet nehezítse meg az utazásunkat, de legyünk kellően rugalmasak: sajnos, legritkább esetben alakul minden pontosan úgy, ahogy elterveztük, ezért ne essünk kétségbe, ha valamit egy kicsit máshogy kell csinálnunk. Az esetleges idegeskedést csökkentheti az is, ha egy kis kézitáskába összecsomagolunk magunknak némi vésztartalékot: tiszta ruhát, gyógyszereket, vizet, egészséges rágcsálnivalót, a legfontosabb orvosi irataink másolatát. Így akkor is biztonságban érezhetjük magunkat, ha például elveszik a bőröndünk. A család, a barátok - vagyis az útitársak - támogatása is nagyon fontos lehet ezekben az esetekben. Mindenképpen mondjuk el a többieknek, hogy a gyomrunk érzékenyebb a szokásosnál, és ez esetleg azzal jár együtt, hogy többször kell vécére mennünk.

Segítenek a probiotikumok!

A probiotikumok kifejezetten jótékony hatásúak lehetnek az IBS-es betegek számára, ezek az étrend-kiegészítők ugyanis segítenek fenntartani a bélflóra érzékeny egyensúlyát, megakadályozzák, hogy a kártékony baktériumok elszaporodjanak, így védenek például az utazók hasmenése ellen. A hasi görcsöket, a puffadást is csökkenthetik, és az immunrendszerünk megfelelő működéséhez is hozzájárulnak, ami egy nyaraláson különösen fontos lehet (hiszen senki nem akarja a pihenés napjait betegen tölteni).

A probiotikumok egyes elképzelések szerint még a stressz csökkentéséhez is hozzájárulhatnak: a bélrendszer ugyanis sokkal nagyobb hatással van a hangulatunkra, mint azt gondolnánk! A probiotikumok szedését már jóval az utazás megkezdése előtt érdemes elkezdeni. A szakemberek ajánlása szerint a Lactobacillus rhamnosus és a bifidobacteriumok vannak a legjobb hatással a bélflóránkra. A probiotikumokat bevihetjük étrend-kiegészítő formájában, de ha bírjuk, akkor probiotikumokat tartalmazó ételeket, például joghurtot is ehetünk. A probiotkumok szedését az utazás során se hagyjuk abba!

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton egy-egy zivatar is lehet. A nyugatias szelet élénk széllökések kísérhetik. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra