Váltsunk életmódot! De hogyan?

Átállni a régóta megszokott étrendről, mindennap úszni vagy sétálni menni, letenni a cigarettát, búcsút inteni a cukros ételeknek egyáltalán nem egyszerű feladat. Szilárd elhatározás, és akarat kell hozzá, s még akkor sem könnyű a váltás, ha az életünk múlik rajta. Tippek, tanácsok a mindennapokra.

A szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának, és a nagyobb baj megjelenésének kockázatát néhány, életmódunkhoz kapcsolódó körülmény megváltoztatásával jól mérhetően csökkenthetjük. Azonban nem egyszerű gyökeresen felforgatni az életünket és nem is lehet egyszerre mindent átalakítani, de az apró, fokozatos változások is sokat segíthetnek.

Cigi nélkül: apró trükkök

Egyetlen nap is elég, hogy csökkenjen a szívinfarktus kialakulásnak veszélye, de már félóra elteltével is mérhető az a pozitív hatás, amit a cigaretta elhagyása vált ki a szervezetben. A leszokás azonban - függőségről lévén szó - egyáltalán nem egyszerű. Sokszor azért igazán nehéz lemondani a cigarettáról, mert a társasági élethez, a kávézáshoz, az étkezések utáni ejtőzéshez hozzátartozott a rágyújtás. És egyáltalán nem elhanyagolható a cigihez kapcsolódó mozdulatok nyugtató hatása sem, ami a feszültséggel teli mindennapokban némi oldást ad a stressz alól.

A cigarettafüst közel 4800, részben rákkeltő vegyi anyagot tartalmaz. Hogy mik a legveszélyesebbek ezek közül, arról az alábbi cikkünkben írtunk!

Gyakran az is érvként hangzik el a cigarettázás folytatása mellett, hogy annak elhagyása esetleg hízáshoz vezet. Az első időben valóban előfordul, hogy valaki túlzott nassolással kompenzálja a füstnélküliséget, de egy kis odafigyeléssel ezekből is lehet egészségeset - szeletelt gyümölcs, különböző magvak - választani. Az is jó megoldás lehet, ha a kezünk ügyében mindig van egy ásványvizes palack, amiből időnként kortyolhatunk és ezzel a kezünket is lefoglalhatjuk. A dohányzás elhagyásában a legnehezebb időszak rendszerint az esti, lefekvés előtti pár óra: napközben lefoglalnak a tennivalók, de az esti televíziózás , beszélgetés mellett könnyebben elcsábulunk. Ugyanígy a reggeli kávézás is komoly akaratpróba lehet: amíg át nem esünk a nehezebb időszakon, térjünk át inkább a teázásra, mert így kevésbé kívánjuk majd a cigit. Járjunk munka után sportolni, vagy keressünk olyan hobbit magunknak, ami esténként segít elterelni a figyelmünket: ez a stressz-oldására is jó.

Váltsunk életmódot! De hogyan? (Europress)

Váltsunk életmódot! De hogyan?

Mit együnk?

A kövér és túlsúlyos személyeknél már 5-10 százalékos súlycsökkenés kedvezően befolyásolja a legfontosabb rizikófaktorokat. Türelmesnek kell lenni, hiszen a 10-20 év alatt felszedett többlettől rövid idő alatt nem lehet büntetlenül megszabadulni. A drasztikus fogyókúrák során nagyobb arányban fogy az aktív testtömeg, az izomzat, mint a testzsír, míg a lassú fogyás esetén éppen fordítva történik. Tapasztalatok mutatják, hogy a gyors fogyást követően nagyobb a későbbi visszahízás veszélye. Heti 0,5-1 kg testtömeg-csökkenés ajánlott, amellyel 1 hónap alatt 2-4 kg, 2 hónap alatt 4-8 kg, fél év alatt pedig 12-24 kg fogyás érhető el. Ezzel a kényelmes ritmussal az egészség megtartása, sőt az egészségi állapot javítása mellett lehet lefogyni, a visszahízás kockázata nélkül.

Tíz pontban az egészségért

1. Naponta öt alkalommal, kisebb mennyiséget együnk.

2. Minden étkezéshez fogyasszunk nagy vitamin-, ásványianyag- és rosttartalmú gyümölcsöt és zöldséget.

3. Étkezzünk változatosan, minél többféle állagú és színű nyersanyagból válogatva.

4. Hetente legalább két alkalommal együnk halat.

5. Válasszunk teljes kiőrlésű, magas rosttartalmú termékeket.

6. Zsírszegényen készítsük az ételeinket.

7. Kerüljük a magas szénhidrát-tartalmú, cukrozott ételeket.

8. Kevés sóval vagy só nélkül főzzünk.

9. Alkoholt csak mértékkel fogyasszunk : nőknek 1 dl, a férfiaknak 2 dl bor ajánlott naponta.

10. Napi félóra mozgás mindenkinek kötelező

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Nagyrészt erősen felhős időre számíthatunk több helyen - nagyobb eséllyel az ország északi felén - esővel, záporesővel, elvétve zivatar is kialakulhat. Az éjszaka második felében megszűnik a csapadéktevékenység, ezzel együtt a felhőzet is felszakad, és hajnalra kiderül az ég. A nyugati, délnyugati szelet erős, főként a front mentén az átmenetileg északnyugatira forduló szelet viharos lökések kísérhetik, majd hajnaltájt veszít erejéből a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 4 és 9 fok között alakul, de a tartósabban derült és szélcsendes hidegre hajlamos helyeken ennél alacsonyabb értéket is mérhetünk. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra