A cukorbetegség előszobája: ezek a jelek

A cukorbetegség népbetegségnek számít tulajdonképpen az egész nyugati civilizációban. Megfelelő körültekintéssel azonban elkerülhető, különösen akkor, ha figyelünk a kór kialakulását megelőző állapotra!

Ha idejében személyre szabott terápiával kezelik a diabétesz felé sodródó betegeket, jó eséllyel eredményesen küzdhetünk a betegség kialakulása ellen.

Betegség a diabétesz előtt

A 2-es típusú diabétesz, az egész életet megváltoztató betegség, ezért megelőzésére igen nagy hangsúlyt kell fordítani. A betegség előtti állapotot prediabetesnek nevezik. Ekkor a vércukorértékek már megemelkedtek, de még nem érik el a kifejlett 2-es típusú cukorbetegségben előforduló szintet.

Ebben az esetben tehát arról van szó, hogy a szervezet inzulintermelése még működik, ám a helytelen életmód, az egészségtelen táplálkozás és a mozgásszegény mindennapok egy idő után oda vezetnek, hogy a diabétesz teljes mértékben kialakul, s az már nagyon komoly életminőségbeli változásokkal, és súlyos szövődményekkel - végtagvesztéssel, a trombózissal, a stroke-kal, szívinfarktussal - járhat - fejtette ki dr. Polyák Annamária, a Budai Endokrinközpont diabetológusa.

A cukorbetegség napjainkban járványszerűen terjed, és sajnos nagyon sokan nincsenek tisztában vele, hogy őket is érinti a betegség. Emiatt gyakran csak akkor kerülnek orvoshoz, vagy kezdik meg a terápiát, amikor már késő. A nem kezelt cukorbetegség ugyanis lassan teljesen tönkreteszi a szervezetünket. Részletek!

Agresszív vércukorszint csökkentéssel kivédhető a cukorbetegség

5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről

Egy friss kutatás kimutatta, hogy azoknál a betegeknél, akik kezeltették prediabéteszüket, mintegy 56 százalékkal kisebb valószínűséggel alakult ki a betegség, míg a kezeletlen esetek közel kábé 70 százaléka végződik kettes típusú cukorbetegséggel. A tanulmányban a résztvevők harmadát vércukorszint csökkentő gyógyszerrel, másik harmadát életmód változtatással, míg harmadik harmadát placebóval kezelték. Az eredmények azt mutatták, hogy a gyógyszeres kezelésen, illetve az életmódváltozáson átesett betegek még akkor is nagy eséllyel kerülték el a betegség kifejlődését a kezelést követő közel hat évben, ha csak rövidebb időre sikerült csökkenteni a vércukorértékeket. A placebóval kezelt csoport ellenben nem mutatott pozitív változásokat.

Az is baj, ha csak kicsit térnek el az értékek?

A kísérlet rámutatott arra, hogy már kisebb mértékű vércukorszint emelkedéssel is mindenképpen érdemes foglalkozni, hiszen megfelelő, személyre szabott kezeléssel - amely gyógyszereket és életmódbeli változásokat is jelenthet - a diabétesz kialakulása jó eséllyel elkerülhető - mondja dr. Polyák Annamária, akin szerint ebben a stádiumban még lényegesen könnyebb és eredményesebb a kezelés, mint a már kifejlődött 2-es típusú cukorbetegség esetén.

Forrás: Budai Endokrinközpont

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: +0 °C

Az ország nagyobb részén borult, párás idő várható. Szitálás, esetleg gyenge eső előfordulhat. A légmozgás döntően gyenge vagy mérsékelt marad. Késő este is döntően 0 és +5 fok közötti értéket mérhetünk. Ami az orvosmeteorológiai helyzetet illeti, jelentős fronthatás nem valószínű.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra