A cukorbetegség tüneteiről már az időszámítás előtti 1550-ben említést tettek az egyiptomi Ebers-papiruszokon. Az egyiptomiak által javasolt terápia szerint a betegnek négy napon át csontokból, gabonából és földből forralt főzetet kellett fogyasztani, és bár meglepő lehet, de ez az előírás nem sokkal tér el az 1900-as évek elején javasolt diétás szabályoktól. Kár azonban ennyire előreszaladni, hiszen a diabétesz innentől folyamatosan az érdeklődés és a kutatások egyik kedvelt és misztikus témája volt.
Egy hosszú történet
A diabétesz megértése, kezelésének felfedezése lassú és nehézkes folyamatnak bizonyult. Mai nevét is csak az időszámítás utáni második században kapta, több ezer évvel a papiruszon történt említés után. A betegség első tüneteit egy kappadókai Aretaeus nevű, híres, görög orvos írta le részletesen. A diabétesz nevet is ő adta a betegségnek: ez görögül "átfolyást" jelent, utalva az erős szomjúság és a megnövekedett vizeletmennyiség tüneteire - olvasható az Áttörés című, nemrégiben magyarul is megjelent könyv prológusában (11-13. o.), mely az inzulin felfedezéséről szól.
A 17. század közepén Thomas Willis angol orvos és természettudós, a királyi akadémia tagja ismerte fel, hogy a bő vizelet néha édes ízű - erre úgy jött rá, hogy megkóstolta. Ő adta a ma is használatos diabetes mellitus ("mézízű" bővizelés) elnevezést a kórképnek. Egy évszázaddal később egy Matthew Dobson nevű angol orvos állapította meg, hogy a diabéteszesek vizeletében található édes anyag cukor. Ez a fontos felfedezés vezetett el a 19. század több komoly kutatási eredményéhez.
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
A hasnyálmirigy is gyanúba keveredik
1856-ban Claude Bernard francia orvos rájött, hogy a betegség nagy valószínűséggel a hasnyálmirigy működésével hozható összefüggésbe, 1889-ben pedig a német Oskar Minkowski és Josef von Mering megerősítették a hasnyálmirigynek a betegségben játszott központi szerepét. A szintén német származású Paul Langerhans 1869-ben sejtszigeteket különített el a hasnyálmirigyből, 1889-ben a francia Edouard Laguesse pedig rájött, hogy ezek a sejtszigetek csökkentik a vér glükózszintjét, és elnevezte őket utóbb Langerhans-szigeteknek.
Josef von Mering és Oskar Minkowski 1889-ben kutyás kísérleteket hajtott végre Strasbourgban: a hasnyálmirigy kiirtása után kutyákban cukorbetegség alakult ki.
Az inzulin izolálásáig vezető út
A 20. század elején a belga Jean de Meyer a hasnyálmirigyben termelt rejtélyes anyagnak az inzulin (latin insula, sziget szóból) nevet adta, ám az inzulin jelenlétét továbbra is csak tudományos feltételezések támasztották alá.
A német Georg Zuelzer 1906-ban azt állította, sikerült izolálnia a hasnyálmirigyben az inzulint, és egészen addig elment, hogy 1912-ben le is védette felfedezését. Sajnos azonban nem tudott elegendő mennyiségű inzulint kivonni ahhoz, hogy megállapításait bizonyítani tudja. Az amerikai Ernest L. Scott is hasonló állításokat fogalmazott meg 1912-ben, ám a bizonyításban szintén kudarcot vallott. 1916 végül áttörést hozott: Nicolae Paulescu, a bukaresti Orvostudományi és Gyógyszerészeti Egyetem fiziológiaprofesszora elsőként izolálta az inzulint, amit pancreinnek nevezett el.
A kutyás kísérletek vezettek el a győzelemig
1921-ben két torontói orvos - Frederick Banting és Charles Best - John James McLeod, torontói orvos laboratóriumában megismételte von Mering és Minkowski kísérletét, kutyák hasnyálmirigyét távolították el. Best végezte a vér- és vizeletvizsgálatokat, Banting pedig a sebészeti beavatkozásokat. A műtéttel inzulinhiányt idéztek elő az állatoknál, ami a vércukorszint megemelkedésével járt. Ezután a hasnyálmirigyből előállított kivonattal injekciózták be az állatokat és azt találták, hogy a vércukorszint hirtelen lecsökkent. Ez jelezte, hogy a hasnyálmirigyben valóban van egy vegyület (az inzulin), ami a véráramba jutva tényleg képes a vércukorszint csökkentésére.
1922 januárjában az első beteg, aki megkapta az Nobel-díjat , melynek díját Besttel is megosztották a visszaemlékezések szerint.
A felfedezés izgalmas fázisairól, a kutyás kísérletek titkairól az említett Áttörés című könyvben bővebben olvashatunk.
Ez is érdekelhet
HUDBT00213
