Ezeket soha ne fogyassza együtt, ha jót akar!

Vannak élelmiszerek, amelyekkel önmagukban semmi baj, de valami mással fogyasztva megemelik a vércukorszintet vagy éppen visszafogják a fontos tápanyagok felszívódását. Ezért fontos tudni, hogy mit mivel szabad enni, vagy még inkább mit mivel nem. Íme, hat párosítás, amit jobb elkerülni.

Tea és tej

A fekete tea gazdag antioxidánsokban, így csökkenti a gyulladást, ami összefügg számos krónikus betegséggel, köztük a szívbetegséggel és a cukorbetegséggel. Azonban már az egészen kevés tej is (tehén- vagy szójatej) tönkreteszi ezeket a pozitív hatásokat. A tejfehérje ugyanis kötődik a tea antioxidánsaihoz, és megakadályozza a felszívódásukat. Mi több, a tej ebben az esetben nem képes megfelelően kalciumot sem átadni.

Nem mindegy, mivel isszuk a teát
Nem mindegy, mivel isszuk a teát

A teában lévő koffein ugyanis csökkenti a kalcium felszívódását. Ezért a citromos tea sokkal jobb, mert a citromlé ténylegesen megnöveli az antioxidánsok mennyiségét úgy, hogy a szervezet képes is azokat felvenni.

Fehér kenyér és lekvár

Az egyszerű szénhidrátok gyorsan megemelik a vércukor szintjét. Ha két vagy több szénhidrátforrást együtt fogyasztunk (például fehér kenyeret és lekvárt, vagy kólát, és sült krumplit) már meg is van a recept a katasztrofálisan egészségtelen étkezéshez. Ha gyorsan emelkedik a vércukorszint, a test nagyon keményen kezd dolgozni, hogy levigye azt, s inzulint szabadít fel a hasnyálmirigyből.

Ételek, amiket nem szabad együtt enni, lekvár, szendvics, szilva
Az egyszerű szénhidrátok gyorsan megemelik a vércukor szintjét

Ebből az energiavesztés érzése, rossz hangulat, fáradtság és ingerültség alakulhat ki. Hosszú távon ez a folyamat végül megviseli a hasnyálmirigyet, és inzulinrezisztencia, illetve cukorbetegség alakulhat ki. Ezért jobb a finomított szénhidrátokat rostban gazdag élelmiszerekre, például teljes kiőrlésű gabonákra cserélni, amelyek segítenek lassítani az emésztést, és eltüntetni a vércukorszint hullámzását.

Amit sose tegyen a kávéjába A probléma a kávéfogyasztással kapcsolatban a hozzáadott cukrokkal és a mesterséges, sok esetben mérgező adalékanyagokkal terhelt egyéb ízesítőkkel van. Mi az, amit jobb, ha kihagyunk a kávénkból?

Saláta és zsírszegény öntet

A táplálkozástudomány már kiderítette, hogy a karotinoidok, bizonyos növényi pigmentek segítik mérsékelni a rák, szív- és érrendszeri betegségek, illetve a makula degeneráció kialakulásának kockázatát, s könnyebben felszívódnak, ha zsíros öntettel együtt fogyasztjuk a növényeket. De a zsírosat nem kell szó szerint érteni, egy kis olívaolajos dresszing tökéletes szolgálatot tesz.

Alkohol és koffein

Gyakran előfordul, hogy bort iszunk a főétkezéshez, majd az ebéd vagy a vacsora lezárása kávéval történik. Pedig ez rossz ötlet. A koffein által adott energialöket elfedheti az alkoholt, így könnyen alábecsülhetjük annak hatását a szervezetünkre. Magyarán nem tudjuk, hogy mennyire vagyunk italosok. Ugyanez a helyzet az olyanfajta koktéloknál, amelyek például vodkát kevernek energiaitallal. Az ilyen italok fogyasztásáról kimutatták, hogy meredeken emeli a baleseti kockázatokat.

Lencse és vörösbor

A vörösborok tanninokat tartalmaznak, amelyeket ha összekeverünk növényi alapú forrásokból (például a lencséből vagy a szójababból) származó vassal, az komolyan akadályozza a szervezetet abban, hogy felvegye az ásványi anyagokat. A növényi alapú vasat eleve nehezebb felvenni, mint a "hús-alapút", s ezen a tanninok csak rontanak. Azok számára, akik nem fogyasztanak húst, ezt különösen fontos tudni.

A lencse és a vörösbor sem jó párosítás
A lencse és a vörösbor sem jó párosítás

Hamburgerek és sör

A szervezetbe jutó különféle anyagok feldolgozása a májban történik, amely fontossági sorrendet állít fel. Az alkoholt méregnek érzi, és azzal kezdi a munkát. A zsír pedig ott marad a véráramban, amely elviszi a zsírszövetekhez, ahol aztán tárolódik. A zsírban gazdag élelmiszert nehezebb megemészteni, ezért az ember tovább érzi magát jóllakottnak. És persze kívánja a sört . De mint tudjuk ez egy csapda.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra