Tippek a cukorbetegek lábápolásához

A cukorbetegség egyik súlyos szövődménye, hogy sérülnek az idegek a lábban, ez pedig az érzékelés elvesztésével is együtt jár. Mit tehetünk megelőzésképpen?

A neuropátiának nevezett jelenség következménye lehet például, hogy nem veszünk észre egy sebet, mely elfertőződhet, és szélsőséges esetben akár amputációhoz is vezethet.

Az idegsérülések mellett a cukorbetegség a vérkeringésben is okozhat problémákat, emiatt nem jut elegendő, oxigénben és tápanyagokban gazdag vér a sejtekhez. Ez lassíthatja a sebgyógyulást. A tragikus következmények elkerülésének érdekében tehát kiemelten fontos a cukorbetegek lábápolása.

Segíthet a lökéshullám-terápia Hogyan segíthet a cukorbetegség okozta lábsebek és fekélyek kezelésében a lökéshullám-terápia? Kattintson! Természetesen az, hogy vigyázunk a lábunkra, nem a pedikűrösnél kezdődik: tartsuk kordában a vércukorszintünket , szedjük rendesen az előírt gyógyszereket, és kövessük a diétát. Ezzek ugyanis elkerülhetjük, vagy legalábbis lassíthatjuk, hogy a cukorbetegség szövődményeként neuropátia, illetve keringési zavarok alakuljanak ki. Naponta vizsgáljuk át a lábunkat, ellenőrizzük, hogy nincs-e rajta seb, horzsolás, elszíneződés, alakult-t ki rajta bőrkeményedés, vízhólyag.

Azt is nézzük meg, hogy nem nőtt-e be a köröm a lábunkon! Kérjük meg párunkat vagy egy családtagunkat, hogy segítsen ebben, vagy használjunk tükröt! Ha valamilyen elváltozást veszünk észre, ne próbáljuk meg otthon kezelni, inkább forduljunk szakemberhez. Ha magunk próbáljuk meg eltávolítani a benőtt körmöt vagy éppen a bőrkeményedést, tyúkszemet , megnőhet az esélye annak, hogy megvágjuk magunkat, ez pedig csak tovább rontja az állapotunkat.

A gyógypedikűrös segíthet a lábápolásban

A gyógypedikűrös segíthet a lábápolásban

Rendszeresen ápoljuk a lábainkat : mossuk meg langyos vízzel, érzékeny bőrre is alkalmas, kímélő szappannal. Óvatosan szárítgassuk meg, ne dörzsöljük, inkább csak itassuk fel róla a vizet. Fordítsunk különös gondot arra, hogy a lábujjak között alaposan megszárítsuk! Krémezzük be a lábunkat, hogy a bőr nedvességtartalmát megőrizzük, és megakadályozzuk, hogy kiszáradjon!

Viseljünk kényelmes, jól illeszkedő, megfelelően párnázott cipőt, mely nem okoz bőrkeményedéseket vagy vízhólyagokat, sehol nem szorítja vagy dörzsöli a lábat. Mindig viseljünk papucsot, még otthon is! Ha már kialakult nálunk a neuropátia, akkor szerezzünk be speciálisan cukorbetegeknek kifejlesztett cipőt.

Érdemes rendszeresen ellátogatni egy gyógypedikűröshöz, aki szakszerűen és óvatosan tudja eltávolítani a tyúkszemeket, bőrkeményedéseket , levághatja a körmeinket, így azok nem nőnek be, emellett az esetlegesen kialakuló gombás fertőzés megfelelő kezelésében is a segítségünkre lehet.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Napos, gomolyfelhős idő várható, de közben délnyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik a felhőzet, estére már nagyrészt erősen felhős lesz az ég. Az Északi-középhegység térségében nem zárható ki délután zápor, esetleg zivatar, majd késő délutántól, estétől máshol is növekszik a csapadék esélye. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra