Tűfóbiája miatt lett világelső egy brit nő

Legalábbis abban, hogy új hasnyálmirigyet kapott, ugyanis annyira fél a tűtől, hogy képtelen magának beadni nap mint nap a szükséges injekciókat.

Sue Yorknál, aki hétéves kora óta 1-es típusú cukorbeteg , olyan erős a tűfóbia, hogy kontrollálhatatlanul remegni és hányni kezd, ha tű kerül bőre a alá. Elmondása szerint az operáció teljesen megváltoztatta életét, orvosai szerint most már kétszer olyan hosszú ideig élhet, számolt be az esetről a BBC.

Az 55 éves Sue York fóbiája 2012-re vált kritikussá. Ekkor változtak meg ugyanis az előírások a cukorbeteg sofőrökkel kapcsolatban: kötelezővé vált ugyanis az, hogy vércukrot mérjenek, mielőtt a volán mögé ülnek, valamint volán mögött kétóránként legalább egyszer kellett mérniük egyet.

Több millió 1-es típusú cukorbeteg sóhajthat fel egyszerre: megmenekülhetnek attól, hogy naponta többször injekciózzák magukat inzulinnal. Kattintson tovább! A nő elmondása szerint ez “túl sok tű volt már”, túl sokszor kellett megbontani teste integritását. Emiatt abba is hagyta a vezetést, teste viszont túl gyenge volt ahhoz, hogy hosszú távokat is le tudjon sétálni, így egyre esélyesebbé vált, hogy nem fog majd tudni kimozdulni a házból.

Ugyan kipróbálta a hipnoterápiát is, de nem vált be. Pont ezek miatt élete annyira felborult, hogy egy inzulinbeadás (ami amúgy pár másodpercet igénybe vevő cselekvés) 20 percet is igénybe vett életéből.

Tűfóbiája miatt kapott transzplantációt egy nő

A nőnek több mint két évébe telt, hogy várólistára helyezzék, ezen idő alatt háromszor is meg kellett jelennie egy orvosi panel előtt egyeztető beszélgetésekre. Az orvosok többször is megkérdőjelezték döntését, mivel nem voltak veseproblémái, és kérdéses volt, elég indok-e egy fóbia arra, hogy ilyen jelentős műtét alá vesse magát. York szerint azonban a tűfóbia ismert jelenség a cukorbetegséggel régóta küzdő emberek között és reméli, története reményt adhat másoknak is.

Műtétjét a Manchester Royal Infirmary kórházban végezték, elmondása szerint utána “hihetetlenül jól” érezte magát, tele volt energiával. Nem kell már szenvednie attól, hogy fel kell mennie a lépcsőn és nem lesz légszomja attól, hogy szélben szemben kell haladnia. Nem sárgul vagy szürkül be a bőre és nem néz ki jelenleg úgy, mintha folyamatosan kimerült lenne, ráadásul még látása is javult és lábán is elkezdett több olyan helyen újra érezni, ahol egyre kevesebb inger érte.

Forrás: BBC

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +14 °C
Minimum: +4 °C

Általában többórás napsütés várható a képződő gomolyfelhők mellett, melyekből elszórtan, hazánk északnyugati kétharmadán valószínű zápor, néhol zivatar is kialakulhat. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, Sopronnál és a Fertőnél, valamint záporok, zivatarok nyomán is megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 17 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Fronthatásra az előrejelzések szerint napközben nem kell számítani.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra