5 dolog, amit tudni kell a rákszűrésről

Minden évben 5 ezer vastagbélrákos beteg távozik el. A többségüknek nem kellene meghalnia.

A vastagbélrákos betegeket is összefogó Gyógyulj Velünk Egyesület – vastagbélrákon ugyancsak átesett – elnöke, Lakos István mindenkit arra biztat: ne halogassa a szűrést, beszélje meg háziorvosával, hogy lakóhelyén milyen vizsgálat elvégzésére van lehetőség.

Évente túl sok, mintegy hatezer ember halálát követeli hazánkban a vastagbélrák. Ez azonban nem azt jelenti, hogy egy elkerülhetetlen betegségről van szó. Odafigyeléssel a halálesetek nagy része elkerülhető. Kattintson! 50 felett minden férfinél és nőnél indokolt a vastagbélszűrés akkor is, ha semmilyen panasza nincs. Akiknek a családjában volt hasonló betegség, azoknak már 40 év felett szűrésen kellene részt venniük.

Különféle székletvizsgálatok is elérhetők, a legbiztosabb diagnózist viszont a vastagbéltükrözés adja, amikor a vizsgálat során rögtön el is tudják távolítani a gyanús elváltozásokat, polipokat, így azokból nem tud kifejlődni vastagbélrák vagy végbélrák . Lakos István kijelenti: indokolatlanul félnek sokan a vastagbéltükrözéstől.

Az egyes szakrendelők felszereltségén, a vizsgáló szakorvos gyakorlatán, az asszisztens empátiáján, a fájdalomcsillapítás módján persze nagyon sok múlik. Minden régióban találni korrekt, beteg centrikus ellátó helyet. Sokan például nem tudják, hogy kérhetnek bódítást, sőt a vastagbéltükrözés akár altatásban is elvégezhető, amikor a páciens semmit sem érzékel a vizsgálatból.

A vastagbéltükrözés életet menthet!

Az öt legfontosabb dolog, amit a szűrővizsgálatról tudni kell:

  • A szűrővizsgálaton való részvétel életeket menthet. A szűrés során a korai tumorra és olyan polipokra is fény derülhet, melyekből később rosszindulatú daganat fejlődhet ki. A nők és férfiak esetében a szűrés megkezdésének optimális életkora 50 év.
  • A szűrővizsgálat tünetmentes személyek esetében is indokolt. Vastagbélpolipok és a korai tumorok nem okoznak tüneteket. Úgy is lehet valakinek vastagbélrákja, hogy nem is tud róla. És éppen ez az, amiért a szűrés – még a tünetek megjelenése előtt – alapvető jelentőségű!
  • Fontos, hogy mindenki legyen tisztában a kockázati tényezőkkel.
    Bizonyos kockázati tényezők fennállásakor a szűrővizsgálatot már fiatalabb életkorban meg kell kezdeni. Ilyenek: gyulladásos bélbetegség; családi vagy egyéni kórelőzményben szereplő vastagbélrák; vastagbélpolipok vagy olyan örökletes állapotok, melyek familiáris adenomatosus polyposis [FAP]). A szűrés megkezdésének optimális időzítéséről az orvos tud tájékoztatást nyújtani.
  • Dohányzásról való leszokás és rendszeres testedzés. Vannak bizonyos életmódbeli változtatások, melyek csökkenthetik a vastagbélrák kialakulásának kockázatát. Ide tartozik a dohányzásról való leszokás, a vörös húsok és a húskészítmények fogyasztásának kerülése, a normális testsúly elérése és fenntartása, valamint a testmozgás.
  • Nem szabad megfeledkezni arról, hogy a vastagbélrák nem válogat. Minden huszadik embernél diagnosztizálnak élete valamely szakaszában vastagbél- vagy végbélrákot, és a betegség férfiak és nők között is előfordul. Bár vannak olyanok, akiknek családjában már volt vastagbélpolip vagy -daganat, ezért a fokozott kockázat okán már fiatalabb korban kell megkezdeni a szűrővizsgálatukat, a vastagbélrákos betegek túlnyomó többségének családjában még soha nem fordult elő hasonló megbetegedés

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

Délelőtt nagyrészt erősen vagy közepesen felhős idő várható, majd délutánra egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Az ország délnyugati és középső harmadán zártabb maradhat a felhőtakaró, ott valószínű a legkevesebb napsütés. Elszórtan - főként hazánk északnyugati kétharmadán - valószínű kisebb eső, zápor, néhol zivatar sem kizárt. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, helyenként - záporok, zivatarok nyomán is - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra