A 10 legveszélyesebb daganattípus

A statisztikák szerint a rák a második legtöbb áldozatot követelő halálos kór a szív- és érrendszeri betegségeket követően. A gyógyítás esélyeit a korai stádiumban történő diagnózis és a sokféle új terápiás eljárás növeli.

Harc a rák ellen

Egyre több új gyógyszer van, melyek évtizedekkel ezelőtt még nem voltak elérhetőek, de ennek ellenére illúzió abban reménykedni, hogy hamarosan felfedezik a "rák ellenszerét", sőt ilyen egyetemes gyógyszerre a távoli jövőben sincs sok esély. Ennek oka az, hogy a daganatok igen sokfélék: több száz ráktípus létezik, melyek mindegyike abnormális sejtnövekedésben nyilvánul meg. A kialakulás oka is sokféle lehet a sugárterheléstől a kemikáliákon keresztül a vírusokig. Ráadásul az egyéni érzékenység is meghatározza a daganat kialakulását.

anyajegy
Az időben felfedezett rákos elváltozás életmentő lehet

A 70-es évek óta mintegy 200 milliárd dollárt fordítottak daganatkutatásra, ennek következtében például az Egyesült Államokban a rákkal diagnosztizált betegek túlélési aránya 50 százalékról napjainkra 65 százalékra emelkedett. Azonban sok esetben nem érhető el hatásos gyógyszer. Sajnos, a magyarországi statisztikai adatok különösen riasztóak: Európa 36 országával való összevetésben kiderült, hogy nálunk a legmagasabb a daganatos megbetegedések miatti halálozás. Több százezerre tehető a jelenleg is daganatos megbetegedésben szenvedő ember hazánkban, és évente több mint harmincezren, egy kisvárosnyi népesség hal meg ezek következtében. Itthon a szív és érrendszeri betegségek mögött ez a betegségcsoport a második leggyakoribb halálok.

Nézzük, mely ráktípusok a legveszélyesebbek! Az amerikai Nemzeti Rákintézet 2003-2007-es adatok alapján az alábbi tíz daganattípust sorolta ebbe a kategóriába.

Tüdő és légúti rák

Leggyakrabban 55-65 éves korban jelentkezik. Régebben elsősorban a férfiakat sújtotta, de az utóbbi években a nők körében is gyakoribb lett. Az ezredforduló évében például 5727 férfi és 2097 nő halt meg ennek következtében Magyarországon. Két fő típusa van, a nem-kissejtes, és az agresszívabb kissejtes rák. A legfőbb oka a dohányzás, amely hihetetlen mértékben megnöveli a tüdőrák kialakulásának kockázatát, arról nem is szólva, hogy dohányos betegeknél gyakrabban fordul elő a többi rákfajta is. A dohányfüstben lévő rákkeltő anyagok károsítják a tüdő sejtjeit, s ezek a sérült sejtek idővel ráksejtekké alakulhatnak. (Sajnos, a dohányzással összefüggő tüdő- és szájüregi daganatok halandósági statisztikáinak legrosszabb mutatóit Európában Magyarország produkálja.) Magasabb a kockázata a tüdőrák kialakulásának az azbeszttel, nikkellel, krómmal egyéb ipari fémekkel, illetve sugárzó anyagokkal dolgozó munkások között is.

Vastag- és végbélrák

A bélfalból induló daganatok zöme közel található a végbélnyíláshoz. Gyakran egyszerű polipként indul, mely idővel rákosan elfajul. Ezért is javasolt az endoszkópos szűrés.

Az elmúlt évtizedekben a vastag- és végbélrákok száma megtöbbszöröződött, mind a férfiaknál, mind a nőknél ez a második leggyakoribb rosszindulatú rákos elváltozás. Magyarországon évente mintegy nyolc-kilencezer új megbetegedést regisztrálnak, mintegy hatezer ember halálát okozza ez a daganatfajta. A hátterében genetikai hajlam mellett életmódi okokat találtak: fokozza a kockázatot a telítetlen zsírokban gazdag, koleszterin-, fehérje- és kalóriadús étrend, az ebből következő elhízás, a dohányzás, a mértéktelen alkoholfogyasztás és az ülő életmód.

Emlőrák

A nők leggyakoribb rosszindulatú daganata. Férfiakban is kialakulhat, de jóval ritkábban. Az emlőben lévő járatokból, illetve a mirigyekből indul ki. Magyarországon évente 5400-5500 új emlőrákos beteget regisztrálnak. Minél korábbi stádiumban fedezik fel, annál nagyobb a gyógyulás esélye, ezért van nagy jelentősége a szűrővizsgálatoknak. Családi halmozódás, a magasabb életkor, a hormonháztartás zavara fokozza az előfordulás esélyét, de ezt növeli az egészségtelen életmód, az elhízás, a mozgásszegény életmód és az alkoholizmus is.

Hasnyálmirigyrák

A hasnyálmirigy szövetéből alakul ki, mely az emésztésért és anyagcsere szabályozásáért felelős. Nehéz felismerni és gyógyítani, ugyanis rendkívül agresszív - a felfedezéskor már gyakran igen kiterjedt, nem ritkán áttéteket is ad. Magyarországon mintegy másfélezer halálos áldozatot szed évente. Elsősorban az ötven év feletti korosztályra jellemző. Okozhatja öröklött hajlam, külső környezeti ártalom (vegyipari termékek, a szerves oldószerek, a növényvédő- és rovarirtó szerek, a nehézfémek veszélyesek lehetnek), és sok esetben az egészségtelen életmód, a dohányzás, az alkohol, a nem megfelelő táplálkozás okolható kialakulásáért.

Prosztatarák

Férfiaknál a tüdő- és a vastagbélrák után következik a legtöbb halálos áldozatot követelő daganatok sorában. A prosztata mirigyeiből alakul ki. Vannak lassan növekvő típusok, azonban az esetek egy részében agresszíven viselkedik, és gyorsan terjed. Hazánkban minden évben 1400-1500 férfi halálát okozza a prosztatarák. Kialakulásának pontos oka nem ismert, veszélyeztető tényező az előrehaladott életkor, a családi halmozódás, az egészségtelen életmód is, és kimutatták, hogy egyes foglalkozási ágakban - elsősorban forrasztás, galvanizálás, akkumulátorgyártás során - kadmiummal dolgozó férfiakban az átlagosnál nagyobb arányban fordul elő.

Leukémia

A vér alakos elemeinek előalakjaiból kialakuló daganat, forrása a csontvelő, illetve a nyirokrendszer. Sok típusa van, melyekre más alakokból való kiindulás és a betegség különböző gyorsaságú lefutása jellemző. A leukémiák világszerte a rosszindulatú daganatos megbetegedések mintegy három százalékát alkotják. A 15 éven aluli gyermekekben pedig a leukémiák képezik a leggyakrabban előforduló rosszindulatú daganatos megbetegedést: a gyermekkori rákos megbetegedés több mint egyharmadát teszik ki.

Non-Hodgkin limfóma

Szintén a nyirokrendszerből alakul ki. Sok típusa van, amelyek az agresszivitásban, a lefutás gyorsaságában különböznek. Legtöbbször időskorban jelentkezik, és több férfit sújt, mint ahány nőt. AIDS-ben szenvedő betegek gyakrabban érintettek.

Máj- és epeúti daganatok

A máj rosszindulatú daganatai lehetnek elsődlegesek (májszövetből kiindulók), és másodlagosak, amikor valamely más szerv (emlő, vastagbél, végbél) ad áttéteket a májba. A májdaganatok az agresszívebb rákfélék közé tartoznak, a kései felismerésük és az áttétek miatt a gyógyulási esélyei nem jók. A májrák kockázatát növelik bizonyos vírusfertőzések, a szervezetbe került méreganyagok és az alkoholizmus is. Magyarországon évente mintegy ezer haláleset fordul elő miatta.

Petefészekrák

Itt is sok típus létezik. Egyeseket kezelni könnyű, ám a korai diagnózis nehezen megvalósítható. A petefészekrák döntően az 50 év feletti nők betegsége, de ritkán fiatalabb korban is előfordul. Az öröklődésnek is lehet benne szerepe, és a kockázatot növeli a szervezet hormonháztartásának nem megfelelő működése is. Magyarországon hat-hétszáz halálesetet regisztrálnak évente emiatt.

Nyelőcsőrák

Leggyakrabban a nyelőcső alsó harmadából, főként a nyelőcső-gyomor átmenetnél indul ki. A garat- és gégerákok inkább férfiak betegségei, de nőknél sem ritkák. Magyarországon évente 900 körüli eset fordul elő. Döntő többségéért a környezeti ártalmak (azbesztszennyezés például) és a káros szenvedélyek, a dohányzás és az alkoholizmus felelősek. Korai felismerés esetén gyógyítható ráktípus, de az életminőség romlását és a beszédképesség részleges vagy teljes elvesztését okozhatja.

Szűrés, megelőzés: életeket menthet

A Nemzeti Rákellenes Program arra figyelmeztet: ha továbbra sem használjuk ki a megelőzés területén kínálkozó lehetőségeket, akkor egyes becslések szerint az elkövetkezendő években 1000 fiú újszülöttből 313-nak, 1000 lányból pedig 149-nek van nagy statisztikai esélye arra, hogy még 75 éves kora előtt rosszindulatú daganat miatt fog meghalni.

A már többször említett európai statisztikák szerint a halálozási mutatók Magyarországon különösen rosszak, e rettenetes adatsor élén állunk, második helyen Csehország, a harmadik helyen Lengyelország áll. A kelet-európai országok, közöttük Magyarország kedvezőtlen helyzete a szakemberek szerint a dohányzás, a nagymértékű alkoholfogyasztás, az egészségtelen életmód, valamint a daganatos betegek országosan egyenetlen ellátási színvonalának következménye.

A magyarországi rákhalálozás csökkentése elsősorban a daganatok megelőzésétől , korai diagnózisától (így a szűrővizsgálatok szélesebb körben való igénybevételétől is) és a korszerűbb diagnosztikai módszerek és a hatékony terápiás eljárások alkalmazásától várható.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra