A kemoterápia mellékhatásai

A rákos megbetegedések elleni küzdelem jelenleg ismert egyik leghatásosabb eszköze a kemoterápia, amely - jellegéből adódóan - a gyógyulás esélyén túl veszélyeket is hordoz magában. Fájdalom és rosszullét ugyanúgy előfordulhat mellékhatásként, mint a környezetünk számára is szemmel látható tünetek.

Az egyes kemoterápiás eljárások olyan sejtmérgeket alkalmaznak, amelyek a gyors tempóban szaporodó sejtekre hatnak. Ezek a citosztatikumok gátolják a sejtosztódást, sajnos azonban hatásuk nem korlátozódik pusztán a rákos sejtekre. Szervezetünkben akadnak más területek is, ahol hasonlóan szapora folyamatok zajlanak - aláesve ezáltal a szerek pusztító tevékenységének.

Ilyen gyorsan osztódó sejtek működnek például a szájban, a gyomorban, a bélrendszerben és a nemi szervek környékén lévő nyálkahártyában, továbbá a vérsejtek és a szőrtüszők sejtjei is ebbe a kategóriába esnek. A mellékhatások ennek megfelelően főként a táplálkozás, az emésztés, a vérkép és a külső megjelenés kapcsán jelentkeznek leggyakrabban.

Azt persze mindenképpen érdemes leszögezni, hogy egyrészt minden ember másként reagál a kezelésekre, így más-más panaszok más-más erősséggel jöhetnek elő személyenként. Másrészt pedig az is lényeges, hogy a mellékhatások a legtöbb esetben átmenetiek, a kemoterápia befejezését követően bizonyos időn belül helyreáll az eredeti, gondtalan állapot.

Az emésztőrendszer panaszai

Az emésztőrendszer gyakran megsínyli a citosztatikumos kezelést, ezért a hányinger és hasmenés gyakori mellékhatás, sőt, egyes szerek éppen ellenkező hatást kifejtve székrekedést okozhatnak. Mindkét esetben javasolt a zsíros, nehezen emészthető ételek kerülése, miközben érdemes fokozott figyelmet fordítani a folyadékbevitelre. A száj kiszáradása, esetleg az ízérzés terén jelentkező zavarok ugyancsak jelentkezhetnek. Ilyenkor a megfelelő szájhigiénia az egyik legfontosabb szempont.

A kellemetlen mellékhatások legtöbbször idővel elmúlnak

Gondok a vérképpel

5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről

A vérsejtek érintettsége fokozott vérzékenység vagy vérszegénység formájában is kiütközhet. Előbbi esetben ügyelni kell arra, hogy a szájüreg, a gyomor-béltraktus, a légutak és húgyutak nyálkahártyája egyaránt nagyobb eséllyel kezdhet el vérezni, így nem javasolt sem fűszeres és száraz ételek, sem pedig alkohol fogyasztása. A vérszegénység kapcsán pedig a páciens gyakran érezheti magát fáradtnak, erőtlennek, de jelentkezhet szédülés, fülzúgás, terhelésre fulladás is. Így tehát indokolt a szokásosnál több pihenés, továbbá a bőséges folyadékpótlás ebben a helyzetben is kiemelten fontos.

Mindezeken felül a fehérvérsejtek károsodása fokozott fertőzésveszélyt is eredményezhet.

A kemoterápián túl ígéretes lehetőség az immunterápiák, amelyek a szervezet saját védekezőrendszerét igyekeznek hatékonyabbá tenni, erősíteni .

Nehézkes nemi élet

A kemoterápia a betegek nemi életére is komoly kihatással lehet. A férfiaknál a spermiumok veszélyeztetettek, azok száma és mozgékonysága egyaránt csökkenhet, valamint fennáll a lehetősége, hogy a gyógyszerek hatására olyan károsodás lép fel a hímivarsejtekben, amely később fejlődési rendellenességekhez vezethet a magzatoknál. A kezelés tartama alatt és az azt követő nagyjából két évben ezért nem javasolt a gyermeknemzés. Ugyanez a várakozási időszak igaz a nők esetében is, akiknél a petefészek hormontermelését gátolhatják bizonyos mértékig a gyógyszerek.

Erős hajhullás, kopaszság

Sokak által ismert mellékhatás a hajhullás . Általában a kezelés után egy-két héttel jelentkezik, szerencsére azonban csak nagyon ritkán bizonyul maradandónak. Egyeseknél a testszőrzet is megritkulhat átmenetileg.

Bár a kellemetlenségek kockázata nyilvánvaló, a cél azonban ezúttal is szentesíti az eszközt, valamint az előzetes félelmeket csökkentheti az a tény, hogy a betegek többsége képes teljes életet élni a kezelés által érintett időszakban is.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: +0 °C

Az ország nagyobb részén borult, párás idő várható. Szitálás, esetleg gyenge eső előfordulhat. A légmozgás döntően gyenge vagy mérsékelt marad. Késő este is döntően 0 és +5 fok közötti értéket mérhetünk. Ami az orvosmeteorológiai helyzetet illeti, jelentős fronthatás nem valószínű.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra