"Félek, de tudom, hogy kigyógyulok a rákból"

Történetünk szereplője még messze van attól, hogy elmondhassa, meggyógyult. Nemrég diagnosztizálták betegségét, és jelenleg is az orvosok küzdenek azért, hogy eltűnjön szervezetéből a tumor.

Olvasónk, Éva őszintén ír arról, hogy nagyon fél, és tart az előtte álló kemoterápiás és sugárkezelésektől. Betegségét alig fél éve diagnosztizálták, és így még korai lenne áttörésről beszámolni. Azonban mi egy emberként drukkolunk neki, hogy az időben felismert betegség, a műtéti kezelés és a korszerű gyógyszerek hatására még sok boldog évet tölthessen el gyógyultan.

2014. november 10-én voltam a szokásos, éves nőgyógyászati vizsgálaton, ahol meglepetésemre P3 eredményt kaptam a citológia vizsgálat után. Ezt vizsgálatok hosszú sora követte. Három orvos vizsgált meg, és mindhárom írt fel gyógyszereket. Azt mondták, hogy elég egy év múlva jelentkeznem ellenőrzésre, de volt, amelyikük szerint egy év múlva már nem is kellett volna mennem.

A szűrések ellenére még mindig küzd a rákkal

Bevallom, ezek a különböző vélemények nem nyugtattak meg. Szerencsére van orvos a családunkban, így hát felhívtam az unokatestvéremet, aki nőgyógyász szakorvos. Neki is elmondtam részletesen, mi történt mindeddig velem. A különböző szakvélemények és diagnózisok miatt úgy döntött, jobb lesz, ha abban az intézményben is kivizsgálnak, ahol ő dolgozik.

Így éheztessük ki a ráksejteket

Két napon belül elutaztam abba városba, ahol azonnal sor került az első vizsgálatra. Végzett egy egészségügyi küretet, melynek során kimetszett egy darabot a méhszájból is. A mintát elküldte szövettani vizsgálatra. Sajnos,a szövettani vizsgálat során rákos sejteket mutattak ki...

Alig két hét múlva megműtöttek, és mindent eltávolítottak, amit ilyenkor szoktak. Újabb rossz hír érkezett, mivel a műtét után elvégzett szövettani vizsgálat méhnyakrákot mutatott nálam. A diagnózisom besorolása G2, azaz közepesen rosszindulatú daganat.

Most kemoterápia és sugárkezelés előtt állok. Bevallom őszintén, nagyon félek. Szinte hihetetlen hogy így jártam én, aki minden évben becsületesen elmentem ellenőrzésre.

(Beküldő: N. P. Éva)

Ha a diagnózis: rák Orvosi ajánlások arra az esetre, ha valakinél daganatos megbetegedést diagnosztizáltak. Mit tegyünk a betegség legyőzéséhez? Mire kell különösen figyelni? Kattintson tovább!

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Délelőtt nagyrészt erősen vagy közepesen felhős idő várható, majd délutánra egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Az ország délnyugati és középső harmadán zártabb maradhat a felhőtakaró, ott valószínű a legkevesebb napsütés. Elszórtan - főként hazánk északnyugati kétharmadán - valószínű kisebb eső, zápor, néhol zivatar sem kizárt. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, helyenként - záporok, zivatarok nyomán is - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra