Fődíjas lett a HáziPatika.com!

Hogyan élnek a vastagbélrákos betegek? - ez volt a címe annak a a március és október között zajlott országos médiapályázatnak, amelyen a zsűri a HáziPatika.com cikkeit találta a legjobbnak.

– Tudják mit kíván a betegtársaim többsége? Hogy bárcsak hamarabb rászánta volna magát a béltükrözésre! – fogalmazott Lakos István, a rákbetegeket képviselő Gyógyulj Velünk Egyesület elnöke a díjkiosztó ünnepségen, aki ugyancsak megküzdött a vastagbélrákkal, ezzel egyszersmind magyarázatot adva arra, mi volt a motivációja a betegszervezetnek, hogy országos figyelemfelhívó kampányt indítson.

Fődíjasok lettünk

- Hogyan élnek a vastagbélrákos betegek?” – szólt a kérdés, amire választ vártak az ország minden részéből újságban és interneten megjelenő cikkek, rádióban és televízióban elhangzó interjúk és riportok formájában.

Szerették volna, hogy az újságírók adjanak megszólalási lehetőséget a betegeknek, hogy ne legyen tabu a vastagbélrák: minél többen legyenek tisztában azzal, hogyan kerülhetik el a bajt, valamint mutassák be a riportok azt is, hogy a gyógyításban meddig sikerült mára kitolni az orvostudomány határait, s hol húzódnak ma a korlátok.

- A média nemcsak informál és szórakoztat, hanem életeket ment: az internetes portálok, az újságok, a rádiók és televíziók ismeretterjesztő tevékenysége nélkül sokkal kisebb lenne az esélyünk a rák ellen küzdeni – indokolta dr. Faragó Katalin, a médiapályázat támogatását felvállaló Bayer Hungária Kft. orvosigazgatója, hogy miért álltak a társadalmi kezdeményezés mellé.

A nyertes pályaművek

  • Tudatos küzdelem a rákkal
  • Vastagbélrák: Ha tabu, akkor belehalunk
  • "Legutóbb épp májáttétem volt, legalábbis fejben"
  • Vastagbélrák után: új élet kezdődik
  • Kit fenyeget jobban a vastagbélrák?
  • - Internetes oldalak, helyi, regionális és országos rádiók és televíziók szerkesztői egyaránt partnerek voltak abban, hogy az elmúlt hónapokban napirendre vegyék a vastagbélrák témáját, így 22 pályázó 27 pályamunkával nevezett a kiírásra – ismertette Nógrádi-Tóth Erzsébet, a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) Egészségügyi Szekciójának vezetője a kampány számszerűsíthető eredményeit. Hozzátette: bízik abban, hogy sikerült tabukat rombolni. Idézve a betegszervezet elnökét, Nógrádi-Tóth Erzsébet úgy fogalmazott: „ha a vastagbélrák tabu, akkor abba belehalunk.”

    Az oklevelet Pilling Róbert, a HáziPatika.com főszerkesztője vette át

    Eredmények:

    Az írott pályázatok közül a HáziPatika.com egészségportál vastagbélrák cikksorozata került ki győztesen.

    Az audio-vizuális médiumok közül díjat kapott a Szegedi Városi Televízió, a Kossuth Rádió, valamint kiemelték a hódmezővásárhelyi Rádió 7-et is.

    A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

    Olvassa el aktuális cikkeinket!

    Orvosmeteorológia
    Fronthatás: Hidegfront
    Maximum: +18 °C
    Minimum: +9 °C

    Nagyrészt erősen felhős időre számíthatunk több helyen - nagyobb eséllyel az ország északi felén - esővel, záporesővel, elvétve zivatar is kialakulhat. Az éjszaka második felében megszűnik a csapadéktevékenység, ezzel együtt a felhőzet is felszakad, és hajnalra kiderül az ég. A nyugati, délnyugati szelet erős, főként a front mentén az átmenetileg északnyugatira forduló szelet viharos lökések kísérhetik, majd hajnaltájt veszít erejéből a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 4 és 9 fok között alakul, de a tartósabban derült és szélcsendes hidegre hajlamos helyeken ennél alacsonyabb értéket is mérhetünk. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

    Hogy érzed magad?

    Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


    Hogy érzed most magad fizikailag?

    Hogy érzed magad?

    Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


    Milyen most a lelkiállapotod?

    Hogy érzed magad?

    Legjobban:
    Legrosszabbul:
    Kezdjük újra