Igyon kávét, nem lesz vastagbélrákja

Napi mindössze egy-két csésze kávé elfogyasztása csökkentheti a vastagbélrák kialakulásának kockázatát.

A kutatók 8500, Izraelben élő ember kávéfogyasztási szokásait vizsgálták tanulmányukban. A résztvevők közül nagyjából ötezren küzdöttek vastagbéltumorral, 3500 embernél nem diagnosztizáltak rákot. A résztvevők átlagosan kevesebb mint két csésze kávét ittak naponta - adta hírül a ScienceDaily ismeretterjesztő hírportál.

Összességében a kolorektális rák előfordulási esélye nagyjából 30 százalékkal alacsonyabbnak mutatkozott a kávéfogyasztóknál, mint a nem kávézóknál. A szakemberek szerint minél több kávét ittak az emberek, annál alacsonyabb volt a valószínűsége esetükben a betegség kialakulásának.

Igyon kávét, nem lesz vastagbélrákja. Fotó: Europress
Igyon kávét, nem lesz vastagbélrákja. Fotó: Europress

A tanulmányt készítő kutatók egyike, Stephanie Stenzel, a Dél-Kaliforniai Egyetem Norris Átfogó Rákkutatási Központjának munkatársa elmondta, egyelőre túl korai lenne a vastagbélrák-kockázat csökkentésére alkalmas módszerként javasolni a kávéfogyasztást, de a bizonyítékok valami ilyesmit sugallnak. A szakember az Amerikai Rákkutató Társaság találkozóján ismertette az eredményeket.

A naponta kevesebb mint egy csésze kávét elfogyasztó emberek kockázati mértékéhez képest, a naponta 1-2 csészényi kávét ivók esetében 22 százalékkal, a 2-2,5 csészével fogyasztóknál 44 százalékkal, míg a 2,5 csészényi kávénál többet ivóknál 59 százalékkal volt alacsonyabb a kolorektális rák kialakulásának kockázata.

Az eredmények azután sem változtak, hogy a kutatók figyelembe vették azon tényezőket, amelyek befolyásolhatják a vastagbélrák kialakulását, úgy mint a résztvevők kora, neme, zöldségfogyasztásának mértéke és hogy szedtek-e naponta aszpirint, vagy sem. (Néhány korábbi tanulmány azt sugallta, hogy az aszpirin csökkentheti a tumor kockázatát.)

Korábbi vizsgálatok kimutatták, hogy a kávézás csökkenti a vastagbélrák esélyét, de nem találtak a mostanihoz hasonló összefüggést. A szakemberek szerint a vastagbéltumorral küzdő résztvevők számának tekintetében ez volt az egyik legnagyobb tanulmány, amely a témában született.

A kutatók feltételezése szerint a kávéfogyasztás azáltal csökkentheti a kolorektális rák kockázatát, hogy felgyorsítja az anyagok áthaladását a vastagbélen, ami azt jelenti, hogy a szövet kevesebb ideig van kitéve a potenciálisan rákkeltő anyagoknak. Az is lehetséges, hogy a kávéfogyasztás befolyásolja a bélben lévő mikrobák összetételét vagy a kávé alkotóelemei rákmegelőző tulajdonságokkal bírnak.

Stenzel szerint további tanulmányokra van szükség, hogy más populációknál is megnézzék a kávéfogyasztás hatását a vastagbélrák kockázatára és annak kiderítése érdekében, hogy az összefüggést befolyásolja-e a genetika. A mostani tanulmány készítésekor a kutatók azt kérdezték a résztvevőktől, hogy hány "adag" kávét isznak naponta, ami viszonylag szabad értelmezésre ad lehetőséget, tehát továbbra sem egyértelmű, hogy pontosan mekkora mennyiségű kávéval van összefüggésben az alacsonyabb vastagbélrák-kockázat.

Más tanulmányok a bőr- és a mellrák bizonyos típusainak, valamint a prosztatarák alacsonyabb kockázatával hozták összefüggésbe a kávéfogyasztást.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Napos, gomolyfelhős idő várható, de közben délnyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik a felhőzet, estére már nagyrészt erősen felhős lesz az ég. Az Északi-középhegység térségében nem zárható ki délután zápor, esetleg zivatar, majd késő délutántól, estétől máshol is növekszik a csapadék esélye. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra