Ismert gyógyszerrel elkerülhető lehet a rák

Brit kutatók szerint az aszpirin szedése a legegyszerűbb megelőző módszerek egyike a tumorok megelőzésére, természetesen a dohányzásról való leszokás és az ideális testsúly megőrzése mellett.

A kutatók jóslata szerint pár évtizeden belül senki sem fog meghalni nyolcvan éves koráig rákban, ami azért túlzásnak tűnik.

A University College London kutatói által készített tanulmány szerint ha szervezet megkapja a napi szükséges acetilszalicilsav-adagját (ez az aszpirin hatóanyaga), azzal megoldható a rák megelőzése. Jack Cuzick, a kutatás vezetője szerint a veszélyeztetettebb, ötven és hatvanöt éves kor között naponta legalább 75 milligramm aszpirinre van szüksége a szervezetnek a szükséges hatás eléréséhez.

Az aszpirin fájdalomcsillapítóként kezdte pályafutását, majd a szívinfarktus és a szélütés ellen is hatékonynak bizonyult, egy új ausztrál kutatás pedig a demencia elleni harcban akarja csatasorba állítani. Kattintson a folytatásért! Cuzick más tudósok kutatásait is felhasználta a sajátjához, amelynek eredményeivel kiegészítve ezeket megállapította, hogy az aszpirin a nők esetében hét, a férfiakéban pedig kilenc százalékkal csökkenti a rák, a szívinfarktus és a stroke kialakulásának esélyét - írja a Focus Online . "Minden nap egy aszpirin, ez a rák elkerülésének egyik legjobb módja" - állítja.

Egyetért vele Cornelia Ulrich, a Utah-i Egyetem Rákkutató Intézetének járványügyi szakértője is, aki régóta vizsgálódik már ezen a területen, szerinte Cuzick tanulmánya nagyon alapos és jól sikerült. "Az 50-65 éves embereknek, akik nem érzékenyek a gyógyszerre , valóban számos krónikus betegség - különösen a vastagbélrák - kialakulásának megelőzésében segít, ha naponta bevesznek egy aszpirint."

Mi ennek az oka? Már régóta tudott, hogy a szervezetben lévő krónikus gyulladások, amelyek különösen gyakran fordulnak elő a vastagbélben, elősegítik a tumor kialakulását. Az aszpirin viszont gátolja ezeket a gyulladásos folyamatokat, ezzel pedig akadályozza a daganatok kialakulását is. De nemcsak a vastagbélben segít, hanem az emésztőrendszer valamennyi részében (nyelőcső, gyomor).

Az aszpirin szedése a legegyszerűbb megelőző módszer a daganatok megelőzésére?

Ez a fajta megelőzés azonban nem alkalmazható mindenkin, az aszpirinnek ugyanis vannak mellékhatásai, amelyek különösen az idős emberekre lehetnek veszélyesek. A gyógyszer például gyomorvérzést okozhat, és növeli a fekélyek kialakulásának kockázatát. Cuzick szerint azonban a mellékhatások kockázata hetven éves kor alatt alacsony, és nagyon súlyozottan az előnyök oldalára billen a képzeletbeli mérleg.

A tanulmány szerint az 50-65 éves korosztályban a legjobb az előnyök/kockázatok aránya, ez azonban csak egy nagyobb, átfogóbb kutatás része, amelyek az egész 21. századi rákkutatással foglalkoznak. Ez a munka arra a következtetésre jutott, hogy 2050-re csak az előrehaladott korúak halnak meg rákban , olyan hatékony lesz a megelőzés és a kórházi rákkezelés. Nagy-Britanniában már most is az elhunytak fele 75 évesnél idősebb.

A statisztikák szerint - amiből valamiért kimaradtak a gyermekek - a halálozási arány 1990 óta már több mint húsz százalékkal csökkent, a leggyakoribb megbetegedések esetében - mell-, tüdő-, vastagbél- és prosztatarák - pedig harminc százalékkal. De a tanulmány jóslata, miszerint 2050-re nyolcvan éves kor alatt senki nem fog rákban meghalni, kicsit azért így is utópisztikus.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A napközben átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, nyugati szelet erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra