Kemoterápia után is segíthet a marihuána

Kanadai vizsgálatok tanúsága szerint a rákos betegek számára adott tetrahidrokannabinol (THC) javítja a páciensek étvágyát a kemoterápiás beavatkozások után.

KemoterápiaA marihuána fő pszichoaktív eleme, a tetrahidrokannabinol (THC) egy új kutatás eredményei szerint sikeresen megnöveli a kemoterápián átesett betegek étvágyát, és elősegíti, hogy újra ízeket érezzenek és élvezzék az evést. Ez azért fontos eredmény, mert a kemoterápián átesettek sokszor elveszítik ízlelési képességüket, és ennek folyományaként egészségtelenül sokat veszíthetnek testsúlyukból.

A több kanadai egyetem közös munkájaként végrehajtott kutatómunka során azért vizsgálták meg a THC hatását a rákos betegekre, mivel a marihuána alkotóeleméről ismert, hogy növeli az étvágyat.

Az Annals of Oncologyban megjelent kutatás során a résztvevők fele placebotablettát, míg másik részük THC-t tartalmazó készítményt kapott 18 napon keresztül. A szakemberek azt tapasztalták, hogy a THC-t kapott betegek gyakrabban érezték az elfogyasztott ételeknél, hogy azok kellemes ízűek, és több kalóriát fogyasztottak, mint a placebocsoportban lévők - ezen túlmenően pedig jobban is aludtak, és alapvetően ellazultabbak is voltak a megfigyelt időszak alatt.

Animáció: HáziPatika.com

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +22 °C
Minimum: +14 °C

Erőteljes gomolyfelhő-képződés várható, így napközben erősen felhős, sőt akár borult időszakokra is számítani kell. Délutánig döntően az ország északkeleti harmadán, majd délutántól délnyugat felől egyre több helyen várható zápor, helyenként zivatar. A nyugati szél élénk, olykor erős lesz, délutántól mérséklődik a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 21 és 27 fok között várható, de az Északi-középhegység északi oldalán néhány fokkal hűvösebb is lehet. Az előrejelzések szerint napközben melegfronti hatás várható, ami miatt a frontérzékenyek tünetei felerősödhetnek.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra