Kilencből két nő kigyógyult a rákból

Amerikai orvosok először alkalmaztak sikerrel személyre szabott immunterápiás kezelést méhnyakrákos pácienseknél. A vizsgálat eredményeit az Amerikai Klinikai Onkológiai Társaság (ASCO) chicagói konferenciáján vitatták meg.

Az amerikai Nemzeti Rákintézet kutatóinak próbatanulmánya előrehaladott méhnyakrákkal küzdő nők bevonásával készült. Az alkalmazott méhnyakrákkezelés során mintát vettek a tumorból, izolálták azokat a speciális immunsejteket, amelyek megtámadták a daganatot, majd laboratóriumi körülmények közt sokszorosították és egyszeri infúzióval visszajutatták őket a páciens szervezetébe.

A kilenc páciens közül kettőnél teljesen eltűnt a tumor, és azóta - több mint egy év elteltével - sem újult ki a betegségük. A próbatanulmány során sikerrel kezelt Arrica Wallace-nél 35 éves korában, 2011-ben diagnosztizáltak méhnyakrákot. A betegség gyorsan terjedt. A legerősebb sugárkezelés sem segített, így az orvosok kevesebb mint egy évet jósoltak az asszonynak. A nő orvosa hallott az intézet próbavizsgálatáról, és bejegyeztette páciensét.

Töltse ki tesztünket, és tudja meg, mennyire fenyegeti Önt a méhnyakrák! A tesztet ide kattintva érheti el! "Huszonkét hónap telt el a kezelés óta, és 17 hónapja teljesen tiszták a leleteim" - mondta a kétgyermekes anya. A tanulmányt egyik vezetője, Christian Hinrichs, az intézet munkatársa szerint a sikerrel kezelt másik páciensnek 15 hónapja rákmentes a szervezete. A szakember ugyanakkor hozzátette, nem lehet tudni, hogy az eredmények tartósak lesznek-e.

Egy harmadik nőnél a daganat majdnem 40 százalékkal összezsugorodott, ám csak három hónapra. A másik hat páciens nem reagált a kezelésre, ennek okát egyelőre vizsgálják.

A kutatók a közelmúltban nagy előrelépéseket tettek azon módszerek felkutatásában, amelyek fokozzák a szervezet természetes képességét arra, hogy szembeszálljon a rákkal. A legnagyobb sikereket eddig a melanóma és a leukémia bizonyos fajtáinak kezelésében érték el. A kutatók jelenleg a gége- és végbélrákon , valamint a humán papillomavírus (HPV) által okozott egyéb ráktípusokon is tesztelik a kezelést, ám egyelőre nincsenek felmutatható eredményeik.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton esetleg zivatar is lehet. A nyugatias szelet az északi megyékben kísérhetik élénk, erős, záporok, zivatarok környékén esetleg viharos lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra