Mégis agydaganatot okozhat a mobilozás

Időről időre megjelennek kutatási eredmények a mobilozás és a daganat kapcsolatáról. Legutóbb egy több éves amerikai vizsgálat eredménye került nyilvánosságra, de még ez sem igazán meggyőző.

Az amerikai Nemzeti Egészségügyi Intézet (NHI) 25 millió dollárt és több éves kemény munkát ölt egy olyan kutatásba, amely a mobileszközök sugárzása és a daganatok kialakulásának kockázata közötti viszonyt vizsgálta.

Van összefüggés a rák és a mobilhasználat között?

Megállapították, hogy van kapcsolat a nagy dózisú mobiltelefon-sugárzás és a rák kialakulása között, egyes patkányokban. Miután a kísérleti állatokat a mobiltelefonnal kapcsolatba hozható kétféle sugárzásnak tették ki, néhány hím-, de csak hím patkányban szív- és agydaganatok keletkeztek. A kísérlet pikantériája, hogy ezek az állatok tovább éltek, mint azok a társaik, akiket nem tettek ki a sugárzás hatásának. Viszont a daganatok éppen olyan típusúak voltak, mint amilyeneket más vizsgálatok során is találtak.

Az ENSZ Egészségügyi Világszervezetének (WHO) rákkutatással foglalkozó szakmai csoportjának (Agency for Research on Cancer - IARC) szakemberei megállapították, hogy az elektromágneses mezők rákot okozhatnak. Részletek!

Bár mindez első hallásra nem túl biztató, azonban egyelőre nincs még megalapozott bizonyíték arra, hogy mindez az emberre is igaz lenne. A NHI is úgy fogalmazott, hogy a korábbi, nagy számú populációs adatokon alapuló vizsgálatok is csak korlátozott bizonyítékokat találtak a mobiltelefon-használat és a rák között, és hogy bármit biztosra lehessen mondani, ahhoz még további kutatásokra van szükség.

Forrás: hvg.hu

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +14 °C
Minimum: +4 °C

A frontális felhőzet szakadozik, a gyenge csapadéksáv feloszlik. Általában többórás napsütés várható a képződő gomolyfelhők mellett, melyekből elszórtan, hazánk északnyugati kétharmadán valószínű zápor, néhol zivatar is kialakulhat. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, Sopronnál és a Fertőnél, valamint záporok, zivatarok nyomán is megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 17 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Fronthatásra az előrejelzések szerint napközben nem kell számítani.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra