Miért nem öröklődik mindig a rák?

Hogyha a rák genetikai eredetű, hogyan lehet, hogy nem minden esetben öröklődik? A Semmelweis Egyetem Patológiai Intézetének igazgatója adott választ a kérdésre.

A rák genetikai eredetű betegség. E megállapítást sokan – helytelenül – úgy értelmezik, hogy a genetikai háttér minden esetben öröklöttséget jelent, holott ez nem így van: a daganatos betegségeknek csak egy kisebb hányadában bizonyított az örökölhetőség. De akkor hogyan lehet genetikai eredetről beszélni?

Ideális esetben az immunrendszer felismeri és elpusztítja a hibás sejteket

Prof. Dr. Tímár József, a Semmelweis Egyetem II. számú Patológiai Intézetének igazgatója a Rákgyógyítás.hu portálnak ezt úgy magyarázta: a rák genetikai eredete azt jelenti, hogy a normál sejtek génjeiben az életünk során bennünket ért hatások következtében – tehát nem, illetve kisebb arányban “eleve elrendelten” – hibák, mutációk keletkeznek. E mutációk következtében ugyan sokszor életképtelen sejtek jönnek létre, vagy az immunrendszer felismeri és elpusztítja a hibás sejteket, viszont, ha elég nagy számban keletkeznek génhibák (például az életkor, az életmód, a káros szenvedélyekkel a szervezetbe jutó méreganyagok, a környezeti károsító tényezők, a stressz vagy valamilyen rákkeltő fertőzés miatt), akkor előbb-utóbb életképes rosszindulatú – tehát szétterjedni képes – sejthalmazok is létrejönnek.

Mik a fő kockázati tényezők a rák kialakulásában? Mit tehetünk szervezetünk, akár sejtjeink egészségéért? Az alábbi cikkünkben találják a választ!

A ráksejtek működése különbözik az egészséges sejtektől, például mert a génhibák következtében sosem áll le az „osztódj” parancs bennük, ezért korlátlanná válik a sejtek szaporodása, burjánzása. A molekuláris genetika célkitűzése a génmutációk azonosítása: egyre több genetikai hibát feltárnak, s egyre több célzott terápiás gyógyszer áll rendelkezésre ennek kihasználására.

Forrás: Rakgyogyitas.hu

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra