Rák, ami szinte teljesen megelőzhető lehet

A garatrák 93 százalékban megelőzhető lenne - ezt állítja korábbi cikkében egy fül-orr-gégészeti blog.

A garatrák 93 százalékban megelőzhető lenne

A gégerák a gége laphámjának - azaz nyálkahártyát borító hámrétegből kifejlődő - rosszindulatú daganata , amely többnyire a hangszalagon vagy azok alatt, illetve fölött jelenik meg. Ritkán mirigyekből is kiindulhat. Elsősorban férfiakat érintő betegség, mely 40 év felett jelentkezik, de az előfordulási gyakorisága az 50 és 70 év közöttieknél a legnagyobb.

Garatrák, rák, HPV, rákos megbetegedések
Sokkoló adat, hogy a garatrák 93 százalékban megelőzhető lenne

Dr. Michael Chang számos érdekes statisztikai adatot szedett össze a garatrákról. Ahogy a korábbai magyar blogbejegyzés is hangsúlyozza , ezek egyedi kutatási eredmények, így könnyen lehet, hogy máshol eltérő eredményekkel találkozunk, de a nagyságrend mindenképpen jelent valamit, és nem lehet figyelmen kívül hagyni ezeket az adatokat sem.

De nézzük, mit mutatnak a számok. A leginkább elgondolkodtató talán az, hogy a garatrák 93 százalékban megelőzhető lenne. További adatok szerint a daganat 79 százalékban a dohányzás miatt alakul ki . A dohányzásról való leszokás 1-4 év távlatában 30 százalékkal csökkenti a garatrák kialakulásának esélyét, és 20 évvel a leszokást követően tűnik csak el a fokozott kockázat.

A betegség kialakulásában a helytelen életmódnak is nagy szerepe lehet. A feldolgozott húsok nagy mennyiségű fogyasztása fokozza a garatrák kialakulásának kockázatát (36 százalékkal), és mindegy, hogy fehér, vagy vörös húsról van-e szó. Ahogy az alkoholfogyasztásnak (25 százalékban), illetve a túl kevés zöldség- és gyümölcsbevitelnek (45 százalékban) is szerepe lehet a rák kialakulásában.

A reflux is kockázatot jelent, méghozzá több mint kétszeresére növeli a daganat kialakulásának esélyét. A HPV, főleg a HPV 16 fertőzés sem jelent sok jót , 5,4-szeres kockázat a nem fertőzöttekhez képest. Viszont, hogy jó hírt is mondjunk: nem jelent fokozott kockázatot a tea, a szénsavas üdítő, a kávé, illetve a marihuána fogyasztása.

A garatrák által kiváltott tüneteket befolyásolja a daganat elhelyezkedése. Az orrgarat daganatai nehezített orrlégzéssel, halláscsökkenéssel, középfülgyulladással, fejfájással, lágyszájpad-bénulással és véres orrváladékkal járhatnak. Előfordul, hogy a koponyaalapi terjedés által kiváltott fájdalom, agyidegtünetek vagy a nyakban kitapintható csomók hívják fel a betegség jelenlétére a figyelmet. A garat középső és gégebemenet mögötti szakaszát érintő daganatok esetében torokfájás és a nehezített légzés lehet jelen. Tudjon meg többet, kattintson!

Forrás: enthouse.blog.hu

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Napos, gomolyfelhős idő várható, de közben délnyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik a felhőzet, estére már nagyrészt erősen felhős lesz az ég. Az Északi-középhegység térségében nem zárható ki délután zápor, esetleg zivatar, majd késő délutántól, estétől máshol is növekszik a csapadék esélye. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra