Titokban szervezték a csaló "rákgyógyítási konferenciát"

"Ez fog meggyógyítani!" - mondta elhaló hangon a közönség soraiból egy idős hölgy a sóra egy félig-meddig titkos "rákgyógyítási konferencián". A csalókat viszont nehéz lefülelni és törvény elé állítani.

A „Spirit of Health Congress 2015” elnevezésű alternatív orvoslásról szóló rendezvény tele volt abszurd jelenetekkel – például azzal, amit az imént idéztünk. Az előadók számos „gyógymódot” ajánlottak a rákra, azt állítva – többek közt –, hogy a kezelés 80 százalékos gyógyulási rátával bír – tüdőrákból gyógyult meg egy birkapásztorok által használt só hatására. Erre föl emelkedett szólásra az idős hölgy, mondván, hogy neki is áttétes tüdőrákja van...

Az előadó, Adrian Jones nem orvos, Ausztráliában dolgozik természetgyógyászként. Az idős hölgynek annyit válaszolta, hogy majd „beszéljenek erről valamikor”. A konferenciára, ahol ezek a jelenetek zajlottak, negyven, többségében idős, többféle betegségben, például végstádiumú rákban szenvedő beteget verbuváltak össze Sussexben.

Korábban két kiszemelt helyszín is nemet mondott arra, hogy ott rendezzék meg a konferenciát, arra hivatkozva, hogy az előadók nem megbízhatóak, csalóknak tűnnek. A részvétel 89 fontba került, ami majdnem 40000 forintnak megfelelő summa. A pontos helyszínt nem közölték előre a résztvevőkkel, hanem találkozót szerveztek számukra egy közeli városba, onnan szállították őket a konferencia helyszínére, Shoreham-by-Sea-be. Mindezek ellenére jó néhányan részt vettek a homályos körülmények között rendezett eseményen.

A konferencia főként a betegek ámításáról szólt

Nagy-Britanniában az 1939-es rák esetében pedig folyadék formájában alkalmazva 70-80 százalékos gyógyulást biztosít. Egy gégerákból gyógyuló betegnek, aki korábban sugárterápián esett át, azt ajánlotta, hogy gargalizáljon ezzel a szerrel...

A probléma azonban nemcsak az, hogy mindez félrevezető, hanem az is, hogy rendkívül veszélyes az emlegetett szer – mondják orvosszakértők -, ugyanis komoly maró hatása van, ezért az egészségre kimondottan ártalmas. Be is van tiltva több helyen, például az USA-ban és Ausztráliában is, Nagy-Britanniában azonban egyelőre szabadon árusítható.

Az is aggasztó, hogy a 75 éve létező Cancer Act ellenére nagyon kevés esetben járnak el ilyen esetekben. 1984 és 2013 között mindösszesen 21 elmarasztaló ítélet született ilyen ügyben.

A törvénnyel Jones is tisztában volt, és hangsúlyozta is a konferencián, hogy a törvény értelmében nem reklámozhatja a fekete kenőcsöt. Azt mondta, ő nem reklámoz, hanem „prezentációt tart a tapasztalatairól mint orvosi újságíró”. Éppen ezért annak ellenére, hogy a csalás és az okozott kár egyértelmű, nagyon nehéz megfogni ezeket a bűnözőket.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +6 °C

Többnyire borult lesz az ég, de hajnalban az északnyugati, északi részeken már szakadozhat, csökkenhet a felhőzet. A csapadékzóna kelet, délkelet felé fokozatosan elhagyja az országot. Az északi szélvédett völgyekben párássá válhat a levegő. A délkeleti tájakon mérséklődik a légmozgás, majd hajnalban az Észak-Dunántúlon elkezd megélénkülni az északnyugati szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 2 és 7 fok között alakul, de a szélárnyékos, kevésbé felhős északi völgyekben 0 fok körüli értéket is mérhetünk. A melegedésnek egy markáns hidegfront vetett véget, ami sokaknál okozhat kellemetlenséget.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra