Új gyógyszerek leukémiásoknak

Tizennégy új hatóanyag áll rendelkezésre limfómás és leukémiás betegeknek - mondta a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő főigazgatója az M1 aktuális csatornán.

Kiss Zsolt közölte: ezek a nagyon drága készítmények méltányosságból már hozzáférhetőek voltak az utóbbi években, majd tavaly novemberben bekerültek a társadalombiztosítási rendszerbe is. A 14 új befogadott hatóanyag közül hat februártól, további nyolc pedig áprilistól vált hozzáférhetővé a betegek számára külön igénylés nélkül a kórházon keresztül.

Tizennégy új hatóanyag áll rendelkezésre limfómás és leukémiás betegeknek
Tizennégy új hatóanyag áll rendelkezésre limfómás és leukémiás betegeknek

Méltányossági kérelem alapján tavaly 960 beteg kapta meg ezeket a gyógyszereket, idén pedig arra számítanak, hogy 1300-1600 beteg juthat hozzájuk. Kiss Zsolt szólt arról is, hogy minden évben sok új gyógyszer befogadása történik meg, 2010 óta 2790 új hatóanyag-készítményt fogadtak be.

Leukémia és limfóma A leukémia olyan kóros sejtburjánzást jelent, amely részben a csontvelőben, részben pedig a nyirokrendszerhez kötött szervekben történik. Ennek megfelelően megkülönböztetünk mieloid és limfoid leukémiát, valamint akut és krónikus típusba is besorolható ez a daganatfajta. E két utóbbi forma között a legmeghatározóbb különbséget az jelenti, hogy míg az akut leukémiák általában heveny tünetekkel járnak, a betegség pedig relatíve gyorsan kialakul, addig a krónikus leukémiák lassabban épülnek föl, a kóros vérképzés pedig elhúzódóan alakul ki a normális vérképzésből. A Hodgkin-limfóma ( Hodgkin-kór ) a nyirokrendszer rosszindulatú daganatos megbetegedése, melyre egy speciális daganatsejt, az úgynevezett Sternberg-Reed-sejt jellemző. A Non-Hodgkin-limfóma sokféle kórképet magában foglaló betegségcsoport, amely a nyirokszövet speciális fehérvérsejtjeinek, a B- vagy T-limfociták rosszindulatú daganatos megbetegedése.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor. A nyugatias szelet élénk széllökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra