Miért költi Bill Gates egészségügyre a milliárdjait?

Bill Gates, a világ egyik leggazdagabb embere nem akarja megtartani a pénzét, amelyet a Microsoft vezetőjeként keresett. Inkább hatalmas összegeket állít jó célok szolgálatába. Elsősorban a szegénység és betegségek ellen küzd.

Bill Gates és felesége, Melinda az alapítványukon keresztül - amelynek jelenleg is több mint 40 milliárd dollár áll rendelkezésére - számos, többek között közegészséggel kapcsolatos közérdekű projektet támogat a világban. A pár 1994 óta 35 milliárd dollárt (amely jóval több mint 9 ezer milliárd forintot, és megfelel az éves magyar GDP mintegy 30 százalékának) adományozott az emberiséget szolgáló célokra.

Visszaadni a vagyont az emberek javára

Gates nem egyszerű filantróp. Ezt jól mutatja, hogy szintén szupergazdag barátja, Warren Buffett támogatásával létrehozta a The Giving Pledge mozgalmat, amelynek tagjai a világ legtehetősebb emberei közül kerülnek ki, és megfogadják belépésükkor, hogy vagyonuk jelentős részét a világ javára fordítják. (Érdemes összevetni a taglistát és a világ milliárdosainak rangsorát .) Így aztán nem csoda, ha a Microsoft egykori feje élen jár a közérdekű programok mozgatásában és finanszírozásában.

Bill és Melinda Gates
Bill és Melinda Gates. Több millió életet akarnak megmenteni

Közbevetőleg érdemes megjegyezni, hogy a Microsoft társalapítója, Gates régi cimborája, egykori osztálytársa, Paul Allen is futtatt egy igen jelentős egészségügyi projektet: az ő célja ugyanis, hogy az Allen Institute feltárja az agy és a sejtek működését a legalapvetőbb szintekig.

Gates figyelmét nem az általános humanitárius megfontolások irányították az egészségügy, különösen a közegészségügy felé. Nem pusztán lelkiismerete megnyugtatása végett akar jótékonykodni. Még 1993-ban olvasott egy Világbank által közzétett tanulmányt, amely leírta, hogy minden évben 2 millió gyermek hal meg a világon hasmenés következtében. Ez mélyen befészkelte magát a gondolatai közé, és az évek során több jelentős projekt megalapozásához vezetett. "Ez a jelentés megmutatta számomra az egészségügyben tapasztalható hihetetlen igazságtalanságot, és hogy a szegény országokban a gyermekek 100-szor nagyobb eséllyel halnak meg életük első öt éve során, mint a gyermekek az Egyesült Államokban" - mutatott rá pár hete tartott beszédében akkori felismerésére.

A mindent eldöntő tanulmány

Mivel feleségével éppen a tanulmány olvasásának idején keresett olyan célokat, amelyeket a vagyonával elérhet, és a legnagyobb hatást gyakorolhatja, a hasmenésproblémát felírta a listájára. Amikor jobban beleásta magát a témába, még szörnyűbb felfedezést tett. "A halálesetek körülbelül fele a rotavírus , egy adott kórokozó számláját terhelte. Ez ellen pedig volt oltóanyag is, de csak azok a gazdag gyerekek kapták, akiknek szinte semmi esélyük nem volt a rotavírustól meghalni, míg a szegény gyermekeknek, akiknél a legjelentősebb volt a halálozási kockázat, nem adták. Emiatt halt meg évente több mint egymillió gyermek.

Az elmúlt 25 évben azonban az 5 év alatti gyerekek hasmenés miatti halálozása több mint 75 százalékkal csökkent. Még mindig nagyon sok az áldozat, de ekkora pozitív változást senki sem tartott volna valószínűnek 1993-ban" - jegyezte meg Gates a konferencián, ahol a világot nyomasztó, betegségteherről kiadott jelentést (Global Burden of Desease) ismertették. Azt is elmondta, hogy egy gyermek életének megmentése kevesebb mint ezer dollárból megoldható, ami annak a nagyon széles körű összefogásnak köszönhető, amelyben többek között a különféle országok kormányai, szervezetei, az adományozók és az ENSZ is benne van, meg a Gates Alapítvány, amely a tájékoztatójelentés elkészítését koordináló intézetet finanszírozza.

Gatesék nem csak egyetlen problémával foglalkoznak. Közismert például, hogy a klímaváltozás hatásainak mérséklését vagy a malária visszaszorítását is hasonlóan fontosnak tekintik, mint a hasmenés leküzdését. De, mint mondják, az ilyen jellegű munkához jó adatok kellenek. És hogyan is gyakorolhatnának nagyobb hatást céljaik elérése érdekében, mint a döntéseket megalapozó adatok előteremtésével. Ezért hozták létre tíz évvel ezelőtt Seattle-ben, a Washingtoni Egyetem mellett az IHME (Institute for Health Metrics and Evaulation) intézetet. Az IHME azóta az egészségügyi adatok egyik legfontosabb forrásává vált a világon. Többek között Magyarországról is számos információ elérhető a honlapján.

A legmegbízhatóbb adatokat az egészségügyről

A Gates Alapítvány idén januárban bejelentette , hogy 279 millió dolláros (mintegy 75 milliárd forintos) kötelezettséget vállal az IHME munkájának további támogatására. A pénzből az intézet folyamatosan bővítheti tevékenységét a következő tíz évben. "Az IHME kritikus adatokat szolgáltat a globális egészségügyi trendekről, amelyek világszerte lehetővé tehetik a döntéshozók számára a jobb megoldások megtalálását a betegségek elleni küzdelemben" - összegezte Bill Gates az adomány célját.

A Washingtoni Egyetem orvostudományi karának részeként működő IHME szigorú szabályok szerint készít és tesz közzé felméréseket, elemzéseket a világ legelterjedtebb és legköltségesebb egészségügyi problémáiról. Emellett értékeli a stratégiákat, amelyek alkalmasak lehetnek ezek kezelésére. Az intézet a hatalmas támogatásnak köszönhetően képes nyomon követni az egészségügyi információforrásokat az egész világon, és figyelemmel kísérheti az újításokat, újdonságokat, azonosíthatja a jövőbeli változásokat, helyezeteket. Ezek segítségével pedig a döntéshozók jobban meghatározhatják és megtervezhetik a lakosság egészségügyi prioritásait. Az IHME a GBD kezdeményezés koordinációs központjaként is működik, amely a legnagyobb tudományos publikációs együttműködési projekt a világon - több mint 2000 kutató részvételével 130 országban.

Még egy új kutatóintézet

De Gatesék az eddigi eredményekkel még nem elégedettek, amit egy újabb nonprofit orvosi kutatóintézet létrehozása is jelez. Plyan intézményről van szó - jelentették be áprilisban -, amely az alacsony és közepes jövedelmű országokat aránytalanul súlyosan érintő betegségek leküzdéséért fog dolgozni. Méghozzá úgy, hogy ígéretes tudományos felfedezésekből potenciális egészségügyi, orvoslási termékeket hoz létre.

A rotavírus járványosan terjedő, legerősebb tünetekkel - magas lázzal, hányással, hasmenéssel járó - vírusfertőzés. Súlyosságát egyrészt a veszélyeztetettek magas száma adja: egy rotajárványnak annyi fertőzöttje is lehet, mint egy influenzajárványnak. Másik veszélye a kiszáradás a nagyfokú folyadékvesztés miatt, amely olyan mértékű lehet, hogy kórházi kezelésre van szükség. A legveszélyeztetettebbek a csecsemők, akiknél a folyadékhiány élettani okokból hamar súlyos állapothoz vezethet, de veszélyes a rotavírus a kisgyerekekre, az idősekre és a keringési betegekre is. Részletek!

Az intézet kezdeti fókuszában a malária, a tuberkulózis, valamint a bél- és hasmenéses betegségek ellen bevethető termékek kifejlesztése áll. E területen komoly eredmények születtek eddig is, hiszen 1990 óta a globális orvosi termékfejlesztésben több tucat nagy hatású készítmény jelent meg, amelyek több mint 100 millió életet mentettek meg. Az intézet ezt a folyamatot kívánja megerősíteni. Alapstratégia, hogy elősegítik az új gyógyszer-, vakcina-, diagnosztikum- és orvostechnikai eszközjelöltek azonosítását, kiválasztását és optimalizálását.

A Gates Alapítványnak pedig szándéka, hogy a siker érdekében termékfejlesztési partnereket keres, és támogatja többek között a fejlődő országok gyártóit, hogy a potenciális termékek képesek legyenek elérni a fejlesztések késői szakaszait, azaz bejussanak a piacra küldhető termékek előszobájába. Az intézet indulásának részletei - amelynek két fő központja Seattle-ben és Bostonban lesz - várhatóan még ebben az évben kiderülnek. De nagyon valószínű, hogy a Gates Alapítvány lépései az egészségügyben nem zárultak le ezzel. Sőt valószínű, hogy csak most kezdődtek igazán.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton esetleg zivatar is lehet. A nyugatias szelet az északi megyékben kísérhetik élénk, erős, záporok, zivatarok környékén esetleg viharos lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra