Miért tüsszögünk, ha erős fénybe nézünk?

Minden negyedik embernél felfedezhető a fotikus tüsszentési reflex: azon orrfacsarás, amelyet az erős fény idéz elő bennünk.

Léteznek a fotikus tüsszentők

Ennek a jelenségnek - véli Dr. Jason Goldman amerikai szakértő-, genetikai okai vannak, és köze lehet a fényvillanások okozta epilepsziás rohamokhoz is.

Itt a világ első tüsszentéstérképe Ahány ország, annyi szokás. Bár biológiai szempontból ugyanolyanok vagyunk, tüsszenteni például mégsem ugyanúgy tüsszentünk, és nem is ugyanúgy gyógyítjuk. Kattintson! Ugyan az ACHOO-szindrómaként (Autosomal Dominant Compelling Helio-Ophthalmic Outbursts of Sneezing) is ismert jelenségről még Arisztotelész is írt az i.e. 3. században, a jelentősebb kutatások már ebben az évtizedben történtek. 2010-ben a University of Zürich egyik kutatója, Nicholas Langer vizsgálta a jelenséget: a fotikus tüsszentők agyi működését hasonlította össze olyan önkéntesekével, akiknél nem diagnosztizáltak ilyen reflexet.

Orgazmus után, de csípős ételektől is tüsszöghetünk, tüsszögés fénytüsszentés tüsszentés napba nézés tüsszentés fénytől
Orgazmus után, de csípős ételektől is tüsszöghetünk

A kutatás szerint sokkal izgatottabb állapotot vesz fel a fotikus tüsszentők agya, amikor éles fényt látnak - agyi aktivitásuk pedig főként a látókéregben növekszik, a cuneus területén növekszik. Azoknál, akik erősebb csavarást éreznek orrukban, az erősebb aktivitás az insula területén, illetve a másodlagos szomatoszenzoros kéregben volt.

Hogy működik a tüsszentési reflex?

Langer szerint a tüsszentési reflex a látókéreg nagyobb érzékenysége miatt léphet fel. Szerinte ez nem olyan klasszikus reflex, amely csak agytörzsi vagy gerincvelői szinten jelentkezik, hanem az agy bizonyos kérgi területei is részt vesznek ebben.

Nem csupán a megfázás, por vagy szénanátha késztethet minket tüsszögésre a Nap sugarain kívül. Az orrnyálkahártya-gyulladás (rhinitis) olyan válfaját is dokumentáltak már, aminek hatására akkor kezdünk el tüsszögni, amikor teleesszük magunkat, vagy kifejezetten csípős ételt eszünk.

Akkor is tüsszögnek, amikor orgazmusuk van

Mások akkor tüsszögnek inkább, amikor orgazmusuk van vagy amikor a szexre gondolnak. Ezzel kapcsolatban 2008-ban volt a legnagyobb kutatás, amikor az oxfordi John Radcliffe Hospital két szakértője 18 hasonló esetet próbált összekapcsolni. Ezzel kapcsolatos kutatásukról a Royal Society of Medicine szaklapban számoltak be: szerintük ez azért van, mert a vegetatív idegrendszer teljesen másként van huzalozva bizonyos emberekben.

A vegetatív idegrendszer paraszimpatikus, ill. szimpatikus idegrendszerre bontható szét: ez utóbbi érintett a szexuális izgatottságban, illetve a test "üss vagy fuss" reakciójában is. Mivel a vegetatív idegrendszer egyúttal a pupilláinkon keresztül beérkező fény mennyiségét is szabályozza, könnyen előfordulhat, hogy a beérkező jelek megzavarodnak, és az emberek a szexre gondolva tüsszögni kezdenek.

Forrás: DailyMail

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +6 °C

Többnyire borult lesz az ég. Több helyen várható eső, főként a délkeleti, déli részeken zápor, zivatar is kialakulhat. Az északnyugati szelet a front mentén erős, viharos széllökések kísérik. Késő este 5, 10 fok valószínű. A melegedésnek egy markáns hidegfront vetett véget, ami sokaknál okozhat kellemetlenséget.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra