A gyorstesztek beszüntetését követelik

Ujjbegyből vett vérmintán alapuló koronavírusteszteket végeznek például a mentősök. A Háziorvosok Online Szervezete szerint azonban ezek a gyorstesztek annyira megbízhatatlanok, hogy alkalmazásuk nemcsak felesleges, de káros hatással is van.

Jelenleg a koronavírus-gyanús betegekhez kivonuló mentősök gyakran úgynevezett gyorstesztet végeznek el, amely ujjbegyből vett vérmintát vizsgál. Ez azonban a tapasztalatok szerint sokszor téves eredményt ad - és a Háziorvosok Online Szervezete szerint nem ez az egyetlen probléma vele.

Koronavírus: eddig nem ismert veszélyre derült fény Amerikai orvosok szerint az új típusú koronavírus hirtelen stroke-ot okozhat azoknál a 30-as, 40-es éveikben járó pácienseknél, akiknek egyébként nincsenek súlyos tüneteik. Részleteket itt olvashat.

Állásfoglalásukban azt írják, hogy érthetetlen, hogy miközben az Egészségügyi Világszervezet (WHO) sem ajánlja a gyorstesztek alkalmazását a betegellátásban, emellett a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NK) sem fogadja el ezek eredményét, akkor miért használja mégis ezeket a mentőszolgálat.

A gyorsteszteket pontatlanságuk miatt már többen is bírálták. Fotó: Getty Images
A gyorsteszteket pontatlanságuk miatt már többen is bírálták. Fotó: Getty Images

A gyorstesztek eredményét sehol sem regisztrálják, járványügyi eljárás szempontjából nem járnak semmilyen következménnyel, ezért a háziorvosok véleménye szerint felesleges költséget jelentenek. Továbbá, mivel a fertőzöttséget gyakran tévesen állapítják meg, nemhogy hozzájárulnak a járvány csillapításához , de akár kifejezetten veszélyesek is lehetnek, mert hamis nyugalmat adnak.

"Szakmai szervezetünk ezért javasolja az OMSZ által végzett helyszíni

ujjbegyes gyorstesztek végzésének azonnali beszüntetését és a szakmai eljárásrend és protokoll szerint csak és kizárólag helyszíni légúti PCR mintavételek alkalmazását" - olvasható a HaOSz közleményében.

Van egy kutya, aminek saját kézfertőtlenítő-állomása van. Hogy miért? Olvassa el társportálunk, az nlc.hu cikkében.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +22 °C
Minimum: +14 °C

Erőteljes gomolyfelhő-képződés várható, így napközben erősen felhős, sőt akár borult időszakokra is számítani kell. Délutánig döntően az ország északkeleti harmadán, majd délutántól délnyugat felől egyre több helyen várható zápor, helyenként zivatar. A nyugati szél élénk, olykor erős lesz, délutántól mérséklődik a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 21 és 27 fok között várható, de az Északi-középhegység északi oldalán néhány fokkal hűvösebb is lehet. Az előrejelzések szerint napközben melegfronti hatás várható, ami miatt a frontérzékenyek tünetei felerősödhetnek.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra