Ezrek vannak tudtukon kívül halálos veszélyben

Májustól támogatással elérhető az az újfajta kezelés, amely azon Hepatitis C-vel fertőzött betegek 70 százalékának is gyógyulást ígér, akiknek az eddigi kezelések nem hatottak. Tízezrek még nem is tudják, hogy fertőzöttek.

Valódi áttörést jelent a Hepatitis C kezelésében egy új készítmény, amely kiegészítve az eddigi kettős kezelést ezreknek jelentheti az életben maradást és a gyógyulást. A májustól Magyarországon is OEP-támogatással elérhető készítményt 2011-ben törzskönyvezték az Egyesült Államokban és a Magyarországon jelen levő egyes genotípus gyógyítja.

Mint dr. Makara Mihály, a Májbetegekért Alapítvány kurátora, a Szent László Kórház belgyógyász főorvosa a Janssen-Cilag sajtótájékoztatóján elmondta, a korábbi kettős kezeléssel szemben, amely esetében 40-50 százalékos volt a gyógyulás, az új szerrel ez a szám 80 százalékra emelkedik. Ami azonban ennél is fontosabb, hogy a korábban sikertelenül kezelt betegeknek is új esélyt ad, kétharmaduk teljesen meggyógyulhat.

A többség nem is tud a fertőzésről

A szakember hozzátette: a Hepatitis C 20-50 éven át tartó betegség, a 45-65 év közötti korosztály két százaléka érintett Magyarországon (a fiataloknál sokkal jobb az arány, mivel 1993 óta a vérátömlesztésnél használt vért már szűrik). Ez összesen 70 ezer fertőzöttet jelent, közülük azonban eddig csak 21 ezret diagnosztizáltak és nyolcezren kaptak kezelést. A Hepatitis C-vel fertőzöttek többsége nem is tud a betegségéről, mivel - egyelőre - nincsenek tünetei. Ennek oka, hogy májunk 30 százaléka el tudja látni a teljes funkciót, azaz szervünk 80 százalékos károsodása kell ahhoz, hogy az első tünetek jelentkezzenek. A Hepatitis C-t ezért is nevezik csendes gyilkosnak.

A fertőzés pedig nagyon veszélyes, hiszen a krónikus májgyulladás májelégtelenségbe vagy májrákba megy át. Évente ötezren halnak meg hazánkban májzsugorban , 30 százalékban Hepatitis B és C vírusfertőzés következtében. Még megdöbbentőbb adat, hogy a az évi 40 májátültetés 90 százaléka HCV fertőzés következménye.

A legsúlyosabb betegek kapják meg először

Nem véletlenül hangsúlyozta dr. Makara Mihály, hogy a kezelés sikeressége az életet jelenti, hiszen azok felénél, akinél nem használ a terápia, tíz éven belül májrák alakul ki. Az eddigi nyolcezer kezelésből csupán 4500 volt sikeres, háromezren jelenleg is kezelésre szorulnak. Első sorban nekik jelent reményt az új készítmény. Ezt egy prioritási index alapján először a legsúlyosabb, de még kezelhető betegek fogják megkapni (azaz azok, akiknél még nem alakult ki például májrák). Az indexet többek között a stádium és a gyógyulási hajlam alapján állapítják meg, de "plusz pontot ér", ha valaki egészségügyi dolgozó, vagy májtranszplantáció után fertőződött újra.

Dr. Makara Mihály szerint az a legnagyobb probléma, hogy a kezeléshez elengedhetetlenül szükséges diagnosztikai háttér a teljesítményvolumen-korlát miatt lassú, késlekedik. Mint a szakember lapunk kérdésére elmondta, az új kezelés egy évig tart - bizonyos esetekben ez félévesre meggyorsítható - és napi 12-18 tabletta bevételét és heti egy injekciót jelent. Segítségével azonban az eddigi kezelésre nem reagáló betegek átlagosan hetven százalékának megmentheti az életét.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -2 °C

Északnyugat felől tovább növekszik a felhőzet, délutánra szinte mindenütt beborul az ég. A déli és keleti tájakon néhány órára kisüthet a nap. Délután északnyugat felől egyre többfelé elered az eső, ami késő délutántól, estétől többfelé átválhat havas esőbe, főként az Északi-középhegység és a főváros tágabb térségében havazásba is. A délies szél többfelé élénk, az Északnyugat-Dunántúlon helyenként erős lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 1 és 7 fok között valószínű. Ma a hidegfront okozhat tüneteket.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra