Megvéd a HIV-től a körülmetélés?

A körülmetélés befolyásolja a pénisz baktériumflóráját. Ez adhat magyarázatot arra, hogy az érintett férfiak körében miért alacsonyabb 50-60 százalékkal a HIV-fertőzés kockázata - áll egy friss tanulmányban.

Eddig is ismert tény volt, hogy a beavatkozás más szexuális úton terjedő betegségek veszélyét ugyancsak mérsékli, beleértve a humán papillomavírus és a herpes simplex 2 terjedését. A mostani kutatás alkalmával azonban másfajta kórokozókat vettek górcső alá: baktériumokat.

A szakértők ezúttal összehasonlították a péniszen élő baktériumok állományát körülmetélés előtt és után. Egy évvel a beavatkozás után jelentős számbéli csökkenést lehetett megfigyelni az anaerob baktériumoknál (amelyek a korlátozott oxigén-ellátású helyeket kedvelik), valamint enyhe növekedést az aerob fajtáknál. Az eredmények az mBio című szakfolyóiratban jelentek meg.

"A baktériumállományok különbsége elsősorban az anaerob típusok drámai visszaszorulásában nyilvánult meg" - mondta a társszerzőként közreműködő Lance Price, az arizonai génkutató intézet és a George Washington Egyetem munkatársa. "Ökológiai szempontból nézve ez éppen olyan, mint visszagörgetni egy sziklát, és megfigyelni az élővilág változását. Az előbőr eltávolításával nő a terület oxigén-ellátottsága, csökken a páratartalom."

Egyelőre nem ismert, hogy ez a változás miként befolyásolja a HIV-fertőzés kockázatát, de korábbi kutatások szerint a baktériumflóra hatással van a szexuális úton terjedő betegségek átvételének esélyére. Nem körülmetélt férfiak esetében több jelenlévő baktérium hozhatja működésbe az előbőr Langerhans-sejtjeit, gyengítve a vírusok elleni reakciót. Az aktivált Langerhans-sejtek még segítenek is a HIV-vírusnak az immunrendszer gyengítésében - nyilatkozta Prince, aki szerint körülmetéléssel tudatosan javítható a védekezésben szerepet játszó Langerhans-sejtek teljesítménye.

A kutató elmondta, hogy a felismerés olyan nem sebészi megoldásokhoz vezethet, amelyek megváltoztathatják a pénisz baktériumflóráját a HIV-fertőzések számának csökkentésére.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +17 °C
Minimum: +8 °C

A Dunántúlon eleinte napos idő várható, majd a frontális felhő- és csapadékrendszer délelőttre az északkeleti tájakat is elhagyja, így ott is csökken a felhőzet. Ugyanakkor a déli óráktól délnyugat felől erősen megnövekszik, megvastagszik a felhőtakaró, ezzel együtt nő a csapadékhajlam. Napközben kevesebb, estétől már több helyen valószínű - nagyobb eséllyel az ország északi felén - zápor, sőt egy-egy zivatar sem kizárt. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra