Mi nyaralunk, ők aggódnak

A tisztifőorvosi hivatal a háziorvosok segítségét kéri az utazási betegségek megelőzésében.

Elsősorban nem az óvatlan utazó egészségét, hanem a hazai járványügyi biztonságot félti az Országos Tisztifőorvosi Hivatal akkor, amikor az alapellátók segítségét kéri az utazáskor összeszedhető fertőző betegségek megelőzésében.

A statisztikai hivatal adatai szerint évente 10 millióan utaznak külföldre, ám mindössze 10 ezren kapnak a célországok többségében elterjedt nyavalyák megelőzését szolgáló vakcinákat. Az itthon nem honos betegségek statisztikája szerint az utóbbi tíz évben regisztrált csaknem 20 hastífuszos esetből mindössze egy volt hazai, az évente előforduló 20-30 maláriás megbetegedésnek pedig mindegyike import, halálozása viszont igen magas, 1 százalékos. Nem is kell túl egzotikusnak lennie az utazásnak ahhoz, hogy a hepatitisz A és B-fertőzéseket beszerezzük, a legkedveltebb családi nyaralóhelyek, a mediterrán országok kiváló terep ehhez.

Mivel az ÁNTSZ regionális átszervezésekor csökkent a nemzetközi oltóhelyek száma, így az utazásra készülődőktől jóval távolabb kerültek az információt és oltásokat nyújtó szolgáltatóhelyek, ezért fordult az OTH egy pályázat útján a családorvosokhoz - jelentette be ma dr. Ócsay Lajos , az OEK járványügyi főosztályának vezetője.

Az OTH csak annyit kér a háziorvosoktól, hogy hívják fel a praxisukhoz tartozók figyelmét a védőoltással megelőzhető utazási betegségekre, az információ forrásokra, illetve, - ha a páciens kéri - adják be a védőoltásokat. Az "Útlevél a biztonságos utazáshoz" elnevezésű program részleteiről levélben értesítik majd a doktorokat, illetve a felhívás a következő Medicus Universalisban is megjelenik, mivel a kezdeményezés élvezi az Országos Alapellátási Intézet támogatását is. Egyelőre annyi tudható, hogy a programban részt vevő, legtöbb oltást beadó háziorvos értékes tárgyjutalomban részesül, emellett legfeljebb presztízse növekedhet páciensei körében, a plusz szolgáltatás miatt.

Mint megtudtuk, a megszűnt megyei ÁNTSZ-ekhez tartozó oltóközpontok feladatát nem vehetik át a kistérségi kirendeltségek, mert azok nem felelnek meg az oltóközpontoknak előírt minimumfeltételeknek, viszont - mivel ez nem alapfeladat, hanem szolgáltatás - az ÁNTSZ-nek nincs pénze a fejlesztésükre. A háziorvosi rendelőben viszont minden adott: a személyi és tárgyi feltételek, a szaktudás és az infrastruktúra, még akkor is, ha - szerencsére - sok háziorvos olyan ritkán találkozik az ilyen egzotikus betegségekkel, hogy sokszor akkor sem ismeri fel, amikor tüneteivel hozzá fordul a beteg.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -3 °C

Északnyugat felől tovább növekszik, vastagszik a felhőzet, délutánra szinte mindenütt beborul az ég, előtte főként a déli és keleti tájakon néhány órára kisüthet a nap. Délután északnyugat felől egyre többfelé elered az eső, ami késő délutántól, estétől többfelé átválhat havas esőbe, főként az Északi-középhegység és a főváros tágabb térségében havazásba is. A délies szél többfelé élénk, az Északnyugat-Dunántúlon helyenként erős lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 1 és 7 fok között valószínű. Késő estére -1 és +3 fok közé hűl le a levegő. Ma a hidegfront okozhat tüneteket.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra