Sokan élnek fertőzötten, de tünetek nélkül

Évente 650 ezer gyereknél alakul ki tbc a betegség által legjobban érintett 22 országban - állítja egy most megjelent kutatás. Ez a szám jóval nagyobb, mint ahogy azt az ENSZ Egészségügyi Világszervezete, a WHO becsülte.

A The Lancet Global Health című szaklapban most megjelent tanulmány szerint mintegy 15 millió gyereket veszélyeztet a fertőzés, és közel 53 millióan élnek látens tuberkulózis-fertőzéssel, mely bár nem jár tünetekkel, bármikor aktív TBC-vé válhat.

"Az eredményeink alapján kiemelt fontosságú, hogy az érintett gyerekek, vagyis akik fertőzött felnőttel élnek egy háztartásban, preventív antibiotikumos kezelést kapjanak" - mondta dr. Peter Dodd, a University of Sheffield szakértője.

A korábbi gyakorlattól eltérően, mely a gyermekgyógyászati esetjelentéseket elemezte, a kutatók matematikai modelleket alkalmaztak, hogy megállapítsák, hány gyerek lehet érintett. Míg az előbbi módszer országonként, régiónként nagy eltéréseket mutathat, a matematikai megközelítés sokkal pontosabb képet ad.

A modell során figyelembe vették a szociális és epidemiológiai változókat, az átoltottságot és egyéb fertőzéseket is. A kutatás során kiderült, hogy csak a Tébécés esetek 35 százalékát fedezték fel - ez a felnőttek esetében 66 százalék. Indiában a legrosszabb a helyzet.

Évente 650 ezer gyereknél alakul ki tbc 22 országban

"Sajnos, a gyerekekkel kapcsolatban gyakran alulbecsüljük, mennyien lehetnek fertőzöttek . Ez a kutatás azért is fontos, mert pontos számok nélkül nem volt lehetőség fejlődésre, most azonban képesek leszünk követni a fertőzöttek számának változását, és az is lehetséges, hogy ezek az adatok befolyásolhatják a gyógyszergyárakat, hogy új, gyermekek számára megfelelőbb, hatékony gyógyszereket fejlesszenek ki" - mondta Dr. Dodd.

A tuberkulózis az egyik legsúlyosabb fertőző betegség, évente 8,6 millió új beteget regisztrálnak, 1,3 millióan pedig bele is halnak a fertőzésbe. A világ népességének egyharmada fertőzött, de ezek nagy része lappangó - vagyis nem alakult ki náluk a betegség (erre mindössze 10 százaléknyi esély van), és nem is fertőz. Az új betegek nagy részét Ázsiában és Afrika szubszaharai országaiban regisztrálják.

A WHO szerint 2050-re 33 országban (Európában és Észak-Amerikában) teljesen eltűnhet a TBC .

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +14 °C
Minimum: +4 °C

A gomolyfelhők lassan összeesnek, ellaposodnak, ezzel összhangban fokozatosan csökken a csapadékgócok száma. Főleg a Dunántúlon megélénkül az északnyugati szél, Sopronnál és a Fertőnél, valamint záporok, zivatarok nyomán erős széllökések is várhatók. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Fronthatásra az előrejelzések szerint napközben nem kell számítani.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra