Végigcsókolózták a járványt a britek

A Lancet Infectious Diseases című orvosi szakfolyóiratban publikált tanulmány eredményei szerint a britek jóval kevésbé voltak védettek a 2009-es H1N1 világjárvány idején, mint az argentin, japán, mexikói, vagy amerikai lakosság.

A bostoni Harvard Egyetem Közegészségügyi Karának kutatói egy átfogó felmérés keretében közel 5000 embert kérdeztek meg a sertésinfluenza elleni védekezési szakosaikkal kapcsolatban. A brit válaszadók mindössze 25 százaléka nyilatkozott úgy, hogy a könyökükbe, vagy a vállukba köhögtek, illetve tüsszentettek, míg a mexikóiak 82 százaléka, az argentin válaszadók 84 százaléka védekezett ily módon a kórokozók terjedése ellen.

A felmérés szerint a britek csupán körülbelül 53 százaléka mosott kezet gyakrabban, illetve használt kézmosáshoz fertőtlenítőszert, miközben Argentínában 89 százalék, Japánban és az Egyesült Államokban pedig 72 százalék nyilatkozott úgy, hogy a járvány idején sűrűbben és alaposabban mosott kezet.

A tanulmányból az is kiderült, hogy míg a brit megkérdezettek mindössze 2 százaléka vélekedett úgy, hogy a közeli rokonok és barátok megcsókolását és ölelgetését és az egyéb testi kontaktusokat mellőzni kellett volna, addig a mexikóiak 46 százaléka, és az amerikaiak 21 százaléka gondolta ugyanezt.

Dr. Gillian Steel Fisher, a tanulmány egyik szerzője elmondta, a kutatás célja nem az volt, hogy megállapítsák, hogy melyik ország bizonyult a leghigiénikusabbnak, hanem azt próbálták megállapítani, vajon a gyakoribb kézmosás és a szociális távolságtartás milyen módon hozható összefüggésbe a védőoltási rátával.

A H1N1-ről, kialakulásáról és tüneteiről ide kattintva tudhat meg még többet! A telefonos interjúkon alapuló, az emberek szokásait vizsgáló hasonló tanulmányok nem számítanak túlságosan megbízhatónak, ráadásul a felmérést hónapokkal a világjárvány lecsendesedése után végezték, így a válaszadók emlékei sem lehettek annyira élénkek, mondta Alison Holmes professzor, a londoni Imperial College járványügyi szakértője. "Ez a kutatás egy meglehetősen jó kiindulási pont, de mi a következő lépés? A legfontosabb, hogy megtaláljuk a közegészségügyi üzenetek kommunikációjának minél hatékonyabb módját, és megértsük, hogy az emberek miként és miért fogadják el az egészségügyi ajánlásokat" - tette hozzá Holmes professzor.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +17 °C
Minimum: +8 °C

Napos, gomolyfelhős idő várható, de közben délnyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik a felhőzet, estére már nagyrészt erősen felhős lesz az ég. Az Északi-középhegység térségében nem zárható ki délután zápor, esetleg zivatar, majd késő délutántól, estétől máshol is növekszik a csapadék esélye. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra