Stroke: 2015 a megelőzés éve

A stroke kialakulása ellen életmódváltással tehetünk; ha mégis bekövetkezik, a maradandó károsodások a roham jeleinek ismeretében előzhetők meg.

Bár az elmúlt harminc évben harmadára csökkent az agyvérzés miatti halálozás, még mindig ez a harmadik leggyakoribb halált okozó betegség. Bereczki Dániel, a Magyar Stroke Társaság elnöke a stroke október 29-i világnapja alkalmából az InfoRádiónak elmondta, hogy Magyarországon évente körülbelül negyvenezer eset fordul elő, ami azt jelenti, hogy idehaza nagyjából tízpercenként kerül kórházba, és óránként hal meg valaki stroke, azaz hirtelen kialakuló agyi vérkeringési zavar következtében.

Fontos az ismeretszerzés

Az elmúl évtizedekben mutatkozó előrelépés elsősorban annak tudható be, hogy a szakemberek és szakmai szervezetek széleskörű felvilágosító munkájának következtében a népesség egyre nagyobb része került tisztába a fő tünetekkel. A stroke megelőzés évének célja, hogy még szélesebb rétegeket érjenek el a korai felismerést segítő információk.

A stroke egyik gyakori tünete az egyik oldali végtag meggyengülése, zsibbadása

Nagyon fontos tudni, hogy a stroke megelőzhető és fel lehet épülni belőle, ám ez csak akkor várható, ha a kezelést azonnal, legfeljebb három órán belül elkezdik. A felvilágosító munka jelentőségét az adja, hogy a tünetek – az egyik oldali végtagok meggyengülése, zsibbadása, megbénulása, a száj félrehúzódása, a beszéd elakadása, szédülés, előzmény nélküli erős fejfájás, a tudat zavarai – ismeretében nagyobb eséllyel jut az érintett gyorsan kezeléshez, ami tehát a súlyos, akár végzetes következmények elkerülésének alapfeltétele.

A megelőzés lépései

A cukorbetegség . A magas koleszterinszint, az elhízás, a dohányzás, a rendszeres nagyivás és egyes illegális drogok használata bizonyítottan fokozzák a szélütés kialakulásának veszélyét, ami azt jelenti, hogy a prevencióban éppen ilyen fontos szerepet játszik az egészséges életmód valamennyi ismert alapelve: a rendszeres testmozgás, az egészséges, kiegyensúlyozott táplálkozás, a stresszel szembeni megküzdő képességek fejlesztése, valamint az ártalmas szenvedélyekkel való leszámolás.

Vizsgálatok tanúsága szerint a kálium és a vas megfelelő bevitele is a védelmet szolgáló tényező. Szintén fokozza a kockázatot a korábbi stroke vagy TIA: ez utóbbi egy átmeneti keringési zavar, valójában egyfajta mini-stroke, amely egy későbbi stroke figyelmeztető jele lehet. Ezekben az esetekben a megelőzés eszköztárában az ú. n. antiaggregációs kezelés is helyet kap, amely gyógyszeresen és a műtéti beavatkozással is történhet.

A gyógyszeres kezelést azoknak is érdemes fontolóra venniük, akiknek korábban még nem volt ugyan szélütésük, de TIA-n már átestek, mert a kutatások szerint az ilyen terápiák jelentősen csökkentik náluk a stroke kialakulásának rizikóját.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Panangin reklámfilm (X)

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +14 °C
Minimum: +4 °C

Általában többórás napsütés várható a képződő gomolyfelhők mellett, melyekből elszórtan, hazánk északnyugati kétharmadán valószínű zápor, néhol zivatar is kialakulhat. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, Sopronnál és a Fertőnél, valamint záporok, zivatarok nyomán is megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 17 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Fronthatásra az előrejelzések szerint napközben nem kell számítani.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra